Görögország történelme

Krétai civilizáció

Az első bevándorlók i.e. 7000 körül érkeztek meg Kréta szigetére, valószínűleg Kis-Ázsiból. Ezt az időszakot krétai őskornak nevezték. I.e. 2000-ig tartott, majd ekkor indult meg a fejlődés. Kiterjedt kereskedelmi útvonalakkal hálózták be a Földközi-tengert, hatalmas fényűző palotákat építettek. Az 5 leghíresebb palota a Knosszosszi, a Kato Zakaroi, a Malliai, a Phaisztoszi, és a Hagia Triadai palota. I.e. 1700 körül földrengés rázta meg a szigetet, és az ebből eredő tűz elpusztította a lakott területek jó részét, köztük a palotákat is. Ekkor még volt ereje Krétának az  újjászületéshez, újjáépítették a városokat, a palotákat, és ekkor érte el hatalma csúcsát, azt az időszakot amit Mínoszi civilizációként ismerünk. Ekkoriben a teljes földközi-tengeri kereskedelmet a krétaiak uralták és tartották kézben, kereskedelmi telepeket hoztak létre pl.: Rodosz és Milétosz szigetén is. I.e. 1400-ban azonban újabb tűzvész söpört végig a szigeten, amely a civilizáció hanyatlásához vezetett. Ekkor égett le a minószi civilizáció jelképének számító Knosszoszi palota is.

Mükénéi civilizáció

Kréta hanyatlásával egy időben kezdett felvirágozni a mükénéi civilizáció. I.e. 1400-ra már a maiGörögország egész déli részét uralmuk alá vonták. 1450 körül jelentek meg Krétán, átvették a tengeri kereskedelem és az útvonalak felett a hatalmat, és a krétai kultúra egyes elemeit is. I.e. 1300 körül volt a mükénéi civilizáció hatalma csúcsán, de alig egy évszázaddal később már hanyatlásnak indult. I. e. 1100 körül végleg összeomlott Mükéné, az északról benyomuló nomád dór törzsek vették át a hatalmat. 

A mínoszi, spártai és a mükénéi civilizáció elpusztulása után kevésbé dicsőséges idők következtek a peloponészoszi félszigeten. Nomád életet élő pásztornépek jelentek meg, és kezdték betelepíteni a félsziget termékeny területeit. A dórok és a iónok is egyfajta görög nyelvjárást beszéltek, de sok mindenben különböztek elődeiktől, viszont kultúrájukat tekintve szinte mindent átvettek az előző civilizációkból. Kis városállamokat, úgynevezett poliszokat hoztak létre. A poliszoknak mindig volt egy fővárosa, és köré épültek a kisebb városok vagy apró falvak. Ma ezekre a poliszokra leggyakrabban a fővárosaik nevével hivatkozunk, de valójában mindegyiknek volt saját neve is (pl. Spárta Lakónia, Athén Attika fővárosa volt). Minden polisznak saját törvényei és államformája volt, viszont nyelvüket és kultúrájukat tekintve egységesek voltak. Ez volt a demokrácia, a türannoszok és oligarchák kora, ebben a korban keletkeztek azok a művészeti, szellemi és tudományos értékek, amik meghatározzák az európai, köztük a mi kultúránkat is. Ekkor íródtak többek között a Homérosz eposzok, a görög tragédiák nagy része, és ekkor kezdődtek az olimpiai játékok is. Egyszóval megteremtették azt, amit mi ma az európai kultúra bölcsőjének nevezünk. Az i.e. 8 századi gyarmatosítások és a megnövekvő tengeri kereskelem felvirágoztatta a görög poliszok gazdasági, társadalmi és kulturális életét egyaránt. A két legjelentősebb polisz Athén és Spárta volt. 

Egyetlen veszély fenyegette ebben az időben a görögöket, mégpedig az egyre terjeszkedő perzsa birodalom. Kapcsolatuk kezdetben együttműködés volt, majd mikor a perzsák elérték a Peloponészoszi-félszigetet, és kinyilvánították azon szándékukat, hogy be szeretnék kebelezni a görögöket, a poliszok összefogtak Athén és Spárta vezetésével hogy felvegyék a harcot az akkori fél világot uraló birodalommal. Véres ütközetek, és mindkét részről hatalmas veszteségek árán a hazai pálya előnyével a maroknyi görögségnek sikerült megfékezni a perzsa óriást. Először I. Dareiosz Nagykirályt a marathoni csatában, majd fiát, Xerxészt a szalamiszi tengeri ütközetben kényszerítették visszavonulásra. Ezután a görög poliszok Athén vezetésével megalapították a Déloszi-szövetséget, és a Perzsák visszavonulása után is folytatták a hadjáratokat a kis-ázsiai görög poliszokért. 449-re az utolsó perzsa kézen lévő sziget is visszakerült a görög fennhatóság alá.

A görög-perzsa háborúk részletesebb története itt >>

Ezután a görögök hozzáláttak, hogy újjáépítsék lerombolt városaikat. A perzsák elleni háborúkban Athénre hárult a vezető szerep, ami segítette azt a törekvését, hogy továbbra is megőrizze a Peloponészoszi-félsziget feletti hegemóniáját. I.e. 461-ben választották meg Periklészt először sztratégosszá, azaz az athéni nép fejévé. Ezt a korszakot nevezik az athéni demokrácia virágkorának. Az előkelő családból származó Periklész, akit 20-szor választottak újra, így megszakítás nélkül 15 éven keresztül töltötte be ezt a tisztséget. A szegényeket támogatta, nem csak megélhetésükre, de szellemi fejlődésükre is odafigyelt. Kötelezővé tette az ingyenes színházlátogatást, megadóztatta az arisztokráciát. A közügyekben való részvételt nem kötötte vagyoni cenzushoz, viszont pontosan meghatározta az athéni polgár fogalmát: nem rabszolga, nem nő, és nem metoikosz (nem szültetett athéni). Újjáépítette a várost, amivel munkát adott a mesterembereknek, felépíttette az Athéni Akropoliszt, ami a polisz vallási és politikai központjává vált, és Délosz szigetéről ide helyezte át a Déloszi szövetség kincstárát is. (A perzsa pusztítás előtt is hasonló szentélyek álltak az Akropolisz helyén, de meg sem közelítették utódjuk pompáját.)

Más görög poliszok, köztük Spárta is, nem nézte jó szemmel Athén felemelkedését és ez az ellentét vezetett a peloponészoszi háború kirobbanásához. I.e. 431-ben Korintosz vezetésével a Déloszi szövetség megtámadta Athént. A kiegyenlített erőviszonyok miatt szinte patt helyzet alakult ki, a szövetség nem tudta felvenni a versenyt Athén hatalmas hadiflottájával, Spárta pedig szárazföldön volt verhetetlen. I.e. 429-ben pestis járvány tört ki Athénben, melynek maga Periklész is áldozatul esett. Utódai már nem voltak olyan sikeres hadvezérek, mint ő, így i.e. 421-ben kénytelenek voltak aláírni egy békeszerződést a status quo alapján. I.e. 405-ben újabb háború tört ki, de ezúttal a spártaiak a győzelmet nem bízták a véletlenre, hanem perzsa segítséggel mértek megsemmisítő vereséget az athéni hadiflottára. A segítségnek azonban ára volt (a perzsák a kis-ázsiai görög államokat követelték), melyet Spárta később vonakodott teljesíteni. Ez egy Spárta-Perzsia összecsapáshoz vezetett, ami pedig Spárta bukásához. I.e. 362-ben felbomlott a Déloszi-szövetség, ami az eddig virágzó görög városállamok számára a hanyatlás kezdetét jelentette. 

Makedón uralom

Mialatt a görögséget belviszályok tördelték szét, a közvetlen szomszédságukban egy új világbirodalom volt születőben.

I. Philipposz makedón hódító király i.e. 338-ban legyőzte a görögöket. Halála után fia III. Alexandrosz, ismertebb nevén Nagy Sándor került hatalomra, gyorsan leszámolt vetélytársaival és hozzálátott a világ meghódításához. Hódító háborúi során legyőzte a perzsákat és birodalmának határait egészen az Indusig terjesztette. Az Arisztotelész mellett nevelkedő Nagy Sándor az egész birodalmát hellenisztikus képre formálta, a birodalmon belül a görög volt a hivatalos nyelv. Ötvözte a görög és a perzsa államszervezést és a birodalmat tartományokra osztotta fel, élükre pedig görög vagy makedón vezetőt állított. Városokat hozott létre (alexandriák), ahová görög telepeseket vitt. Ezekben a városokban működhetett athéni mintára a demokrácia, máshol viszont kőkemény diktátorként uralkodott. Kegyetlenül leszámolt a felkelőkkel, és a görög minta alapján továbbfejlesztett makedón phalanxok megállíthatatlanok voltak.  Perzsaellenes hadjárataival könnyen maga mellé állította a görög poliszokat, majd módszeresen bekebelezte a III. Dareiosz vezette perzsa birodalmat. Először Kis-Ázsiát hódította meg a Földközi-tenger keleti részével, majd délnek indult. Szíria és Egyiptom után Mezopotámiával együtt a föníciai kikötővárosokat is meghódította. Bevonult Babilonba, megtette a birodalma fővárosává, és magához vette a perzsák kincsét. Ezután kelet felé vette az irányt, és meg sem állt az Indus völgyéig, ahol kikiáltotta magát Ázsia királyának. Végső célja Kína meghódítása volt, ám a 10 éve úton lévő, végsőkig kimerült hadserege megtagadta Nagy Sándor parancsát, és hazatérésre kényszerítette az uralkodót. Hazafelé úton, az iráni sivatagban seregének jó része szomjan halt. i.e. 325-ben érkeztek meg újra Babilon városába. Ekkor az Arab-félsziget meghódítását tervezgette, ám lázas betegséggel (valószínűleg maláriával) ágynak esett és nagyon fiatalon, mindössze 32 évesen meghalt i.e. 323-ban. Rendkívüli intelligenciája, gyors észjárása, hihetetlen taktikai érzéke, és bátorsága tette őt a világ talán legismertebb hadvezérévé. Birodalmát, a hadserege mellett, összetett személyisége tartotta egyben: mindig tudta hogyan lépjen fel, ha kellett keménykezű önkényúr volt, ha kellett hellén világpolgár. Halála után tábornokai között utódlási háború tört ki, és felosztották egymás között a birodalmat. A hellenizálódás továbbra is folytatódott. A birodalmon belül a görög poliszok és városok voltak a legjelentősebbek. Megtartották nyelvüket, törvényeiket, mindenhol ott voltak, kereskedtek, utaztak, terjesztették a kultúrájukat és sok mindent át is vettek pl. a keleti népektől. Ezt a korszakot, amely Nagy Sándor halálától Egyiptom bukásáig (I.u. 31-ig) tartott, hellenisztikus kornak nevezzük.

I.e. III. század környékén új városállam tört birodalmi babérokra. Róma megerősödésével Makedónia meghódítását tűzte ki célul. I.e. 168-ban végső győzelmet arattak az anarchiába fulladt makedón birodalmon, és négy formailag szabad, de politikailag Rómától függő államra osztották fel, így Makedóniából és a görög poliszokból egy új római provincia lett. A rómaiak is jelentős mértékben támaszkodtak a hellén kultúrára, tudományokra, és ezekre az alapokra építették fel a virágzó római birodalmat. 

I.sz. 395-ben két részre szakadt a birodalom: Nyugat-, és Kelet-római (Bizánci) birodalomra. A Keleti Bizánci birodalmon belül megint előtérbe került a görögség és a görög kultúra, a hivatalos nyelv is a görög lett. A birodalom tulajdonképpen kultúráját tekintve görög, államiságát tekintve római, vallása szerint pedig keresztény volt. Bizánc a 11-12. században indult hanyatlásnak, amikor megjelentek az itáliai és norman keresztesek. Az ezután következő átmeneti időszakot használta ki egy feltörekvő új hatalom arra, hogy a Bizánci birodalmon keresztül meghódítsa fél Európát.  

Bizánc és Európa későn eszmélt rá a 14. században alakult Oszmán Birodalom jelentette fenyegetésre. 1453-ban II. Mohamed szultán elfoglalta Konstantinápolyt, és ezzel megkezdődött a 400 éves török uralom a görög területek felett. A görögök csak súlyos adóterhek mellett őrizhették meg vallásukat, nyelvüket és kultúrájukat, ezért ekkoriban sokan áttértek a muszlim hitre és csak titokban gyakorolták az ortodox vallást. Sok görög értelmiségi menekült ekkor Itáliába, ahol a hellén kultúra reneszánszát élte. Az Oszmán birodalom a 18. században hanyatlásnak indult. A görögök ezt kihasználva szabadságharcot robbantottak ki és 10 éves küzdelem után 1830 február 3-án az első Londoni jegyzék szerint Görögország örökös monarchia lett, 1832-ben pedig I. Ottó bajor herceget görög királlyá koronázták. 

Az I. világháború kitörésekor Görögország próbálta megőrizni semlegességét, majd később az Oszmán Birodalom ellen szállt harcba. A világháborút lezáró párizsi béketárgyalások során megkapta Dél-Albániát, és Szmirnát, mely Kis-Ázsiában található. 1919-ben görög-török háború robbant ki a török területi veszteségek miatt, amiből a Kemal Attatürk által vezetett törökök kerültek kis győztesen és visszafoglalták Szmirnát. 1923-ban a háborút lezáró Lausannei békében fektették le a két ország ma is érvényben lévő határait. Ez a kis-ázsiai görögség végét jelentette, több mint egymillió görögöt űztek el az otthonából. 1932-ben kikiáltották a köztársaságot, de egy évvel később népszavazással döntöttek a monarchiához való visszatérésről. 1936 aug. 4-én Joannisz Metaxasz került hatalomra államcsínnyel, aki diktatúrát vezetett be ami 1940-ig, Mussolini támadásáig tartott. Görögország ezután 1944-ig megszállás alatt volt. 

Az ötvenes évekig polgárháború dúlt az országban a kommunista partizánok és a monarchisták között, ahol végül az utóbbiak győztek, így az ország államformája ismét alkotmányos monarchia lett. Ez a rendszer a Ciprusi-válság miatt bukott meg 1974-ben, ekkor az ország népszavazással döntött, ezúttal a köztársaság mellett. Azóta Görögország hivatalos neve Görög Köztársaság. Az ország 1981-ben csatlakozott az Európai Unióhoz. Habár gazdaságilag még nem állt készen (ez mind a mai napig meg is látszik), viszont földrajzi helyzete miatt fontos stratégiai pont az Unió számára.