Görög-perzsa háborúk

A görög-perzsa háborúk időszakában a kor nagyhatalmainak csillagai már leáldozóban voltak. A kereskedelméről híres Babilónia, miután bekebelezte Asszíriát és a környező területeket, jóllakott óriásként fordult egyik oldaláról a másikra. Az egyiptomiak és a hettiták már rég túl voltak dicső korszakukon. Egyetlen nép volt a környéken, aki veszélyeztette a görögök békés és termékeny életét, a perzsák. Habár kultúra és tudomány szintjén mélyen alul maradtak a görögökkel szemben, viszont hatalmas ütőképes hadseregük és számbeli fölényük elég volt ahhoz, hogy fenekestül felforgassák Kis-Ázsia és a balkán nyugalmát. 

Az első Perzsa államot II. Kürosz alapította, és letette annak a Perzsa birodalomnak az alapjait, amit aztán Dareiosz király virágoztatott fel. A perzsa birodalom hatalmas volt és sok meghódított népből tevődött össze, akiket hódítóikon kívül semmiféle kapcsolat nem fűzött össze. Nem voltak ritkák a forrongások és a belső konfliktusok a birodalomban, és éppen egy ilyen vészterhes időszakban került trónra Dareiosz i.e. 522-ben, aki magát egyszerűen csak Nagykirálynak nevezte. Miután megszilárdította hatalmát, nekilátott az államszervezésnek. A központosított hatalom és a körzeti irányítás ügyes kombinációját alkalmazta, az országot tartományokra osztotta melyek élére felügyelőket nevezett ki. Kegyetlenül leszámolt a felkelőkkel és a lázadókkal, ugyanakkor nem nyomta el teljesen a birodalmon belüli népek kultúráját és önállóságát. Akik hajlandóak voltak behódolni neki, azok jutalomra számíthattak. Keménykezű uralkodóként egységesítette és irányította ezt a soknyelvű, sokfelé húzó birodalmat. Ehhez azonban, mint minden sikeres abszolutista államfőnek, Dareiosznak is szüksége volt egy személyes hadseregre, vagy ha úgy tetszik testőrségre, amit lehetőleg félelmetes legendák sora lengjen körül. Ezt a 10 ezer főt számláló kegyetlen és rettegett, mondhatni fanatikus sereget még Kürosz király hozta létre és a Halhatatlanok nevet viselte. Csak óperzsa vagy méd születésűek lehetettek a tagjai, kiképzésükre és ellátásukra kiemelt figyelmet fordítottak. Az elnevezést nem valódi halhatatlanságukkal érdemelték ki, hanem azzal, hogy ha egyikük elesett a csatában azonnal a helyére lépett egy másik, így mindig ugyanannyian voltak.  A perzsa hadsereg egyébként, csak úgy, mint az állam, többnemzetiségű volt, lovasságból (valószínűleg kis-ázsiai nomád népek), íjászokból, és gyalogosokból állt.  

Spárta sok szempontból különcnek számított a görög poliszok között. A legérdekesebb az államformája volt. A spártaiak két királyi családot tiszteltek, mind a kettőt Heraklész leszármazottjának tartották, ezért mindig két király uralkodott Spártában. A társadalom felépítése is eltért a több poliszétól. Hódító háborúinak köszönhetően nem volt egységes a népesség. A spártai nemesek a rabszolgákhoz és a leigázott népekhez képest nagyon kevesen voltak. Lázadásoktól tartva, fokozatosan alakult ki az a Spártai állam, amit mi szigoráról, fegyelméről és híres-hírhedt hadseregéről ismerünk. A spártai férfiaknak semmi más dolguk nem volt, mint harcolni. Az állam mindenbe beleszólhatott, és minden újszülöttet a saját tulajdonának tekintett, így a sorsukról is ő rendelkezett. A leírások szerint, ha a gyermek nem volt megfelelő fizikai állapotban, vagy bármilyen fogyatékossággal rendelkezett, egy Taigetosz nevű hegy csúcsáról a mélybe dobták. Nem igazán éltek családban, a fiúgyermekeket 7 éves korukban elvitték kiképző táborokba, hogy igazi spártai harcost, úgynevezett hoplitákat neveljenek belőlük. Spárta gazdaságáért a perioikoszok voltak felelősek. Ők többnyire falvakban élő akháj törzsek voltak, nem voltak egyenlőek a spártaiakkal, de nem voltak rabszolgák sem. Ahogy a nevük is mutatja, amolyan „kívülállóknak" számítottak. A társadalmi rendszer legalján a helóták álltak. Ők a leigázott népek soraiból kikerült, többnyire görögül nem tudó „barbárok" voltak, akikből rabszolgák lettek. 

A görög perzsa kapcsolatok kezdetben gyümölcsözőek voltak mindkét fél számára. Mivel nem voltak közös határaik, ezért különösebb érdekellentétek sem alakultak ki, annál inkább virágzott a kereskedelem a két nép között. Kölcsönösen elismerték egymás erősségeit. A görögök felnéztek a perzsák katonai és diplomáciai sikereire, valamint gazdasági fejlettségére, a perzsák pedig elismeréssel adóztak a görög tudósoknak és orvosoknak, akik gyakran tettek látogatásokat Perzsiában is. A görögök egyedül a perzsa államszervezésben találtak némi kivetnivalót, ami valóban messze alulmaradt az ő modern gondolkodásukkal szemben, de bölcsen szemet hunytak felette mondván, hogy a belpolitika minden állam magánügye. 

Kölcsönös együttműködésük a perzsa birodalom Égei-tengerig való terjeszkedésével szakadt meg. Habár a perzsák nem akarták bekebelezni őket, de mindenképpen komolyan befolyást akartak gyakorolni a görögökre. Első lépésként a kis-ázsiai görög poliszokat vonták a fennhatóságuk alá. A poliszok nagy része behódolt a perzsáknak, amivel kezdetben jól is jártak. Viszont amikor a perzsák kezdték ellehetetleníteni a kereskedelmüket, fellázadtak, amit Dareiosz annak rendje és módja szerint le is vert.  Ezzel az európai görögség nemigen foglalkozott, messze volt tőlük, és kerülték a konfliktust a perzsákkal. Ezután a perzsák meghódították Trákiát és Macedóniát, és ezzel elérték a peloponészoszi görög poliszok hatáskörtét. Először követeket küldtek minden poliszba, vizet és földet kértek a görögöktől, amivel elismerik a perzsa király uralmát felettük. A poliszok egy része be is hódolt nekik, vagy semlegességet tanúsított, ám a spártaiak és az athéniek a szakadékba hajigálták a követeket, mondván, hogy ott találnak vizet és földet is bőven. A görögök ezzel el is kezdték a fegyverkezést és a felkészülést a perzsákkal való összecsapásra. A stratégia kidolgozása és a görög seregek összekovácsolásának feladata Miltiádészra, a híres görög hadvezérre hárult, aki jól ismerte a perzsák harcmodorát is. 

Dareiosz egy évvel később megindította a hadjáratát az Athén és Spárta zászlaja alatt összegyűlt európai görögök ellen. Athéntól nem messze, Marathónnál szálltak partra, egy vihartól kissé megtépázva, de mégis látványos erőfölényben. Spárta ekkor még nem harcolt, ugyanis éppen valamilyen ünnepet ültek, aminek az volt a szigorú kikötése, hogy aznap nem foghatnak fegyvert, de biztosították az athénieket az erkölcsi támogatásukról (aminek valószínűleg sok hasznát vette a maroknyi görög sereg a perzsákkal szemben). Ennek ellenére a görögök mégis bravúros győzelmet arattak Miltiádész hozzáértésének köszönhetően. A perzsa sereg nagy része a mocsárba fulladt, a görög sereg azonban minimális emberveszteséggel úszta meg az összecsapást. Miltiádész egy futárt küldött Athénbe a győzelem hírével, aki megállás nélkül futotta le a 42 km-es távot. Közölte a jó hírt, majd holtan rogyott össze, az ő tiszteletére rendezik meg mai napig a maratoni futóversenyeket. 

Dareiosz király i.e. 486-ban bekövetkezett halála után fiára, Xerxészre hárult a feladat, hogy megbosszulja apja odaveszett hajóhadát és végső csapást mérjen a sok fejtörést okozó görögökre. A legtöbb polisz ekkorra már behódolt a perzsa birodalomnak, de Athén és Spárta nem volt hajlandó fejét rabigába hajtani. 

Megkezdődött a felkészülés a második összecsapásra, a görögök részéről ezúttal Themisztoklész athéni államférfi vezénylete alatt. Az ő ötlete volt az a hajóflotta is, amivel később győzelmet arattak Szalamisznál. A perzsák komoly előkészületeket tettek, Xerxész hihetetlen méretű hadsereget toborzott. A hadsereg számbeli fölénye hatalmas volt mind vízen, mind szárazföldön. A perzsa hajók azonban sokkal nagyobbak és lomhábbak voltak a görögök kecses és fürge triérészeivel (háromevezős hadihajó, hegyes bronz orral) szemben. A hadsereg létszámáról csak becsült értékek vannak. Hérodotosz több millió főt ír, egyes történészek viszont csak pár százezer főt tartanak reális értéknek. Annyi mindenképpen bizonyos, hogy bőven felülmúlták a görögöket.

A 2. perzsa hadjárat kezdete i.e. 480 nyarára, pont az Olümpiai játékok idejére esett, amikor is a görög poliszok fergeteges duhajkodásba kezdtek, és még egy világbirodalom komplett hadereje sem tudta eltántorítani őket ettől. A poliszok közül a spártaiak vonultak fel a legtöbben, mivel tíz éve ők maradtak ki a csatából hasonló okok miatt, és nem akartak ismét szégyenben maradni. A többi görög polisz csak előőrsöket küldöt, így egy 4000 főből álló maroknyi görög seregre hárulta feladat, hogy feltartóztassa a szűk Thermopülai szorosnál a Leónidasz spártai király vezette perzsa csapatokat. Miután a görögök tábort vertek, megerősítették a szűk szorosnál álló falakat, és rejtekhelyeikről várták a perzsa sereg támadását. Hérodotosz feljegyzései szerint Xerxész augusztus 14-én érkezett meg a Thermopülai szoroshoz és 5 nap múlva kezdődött meg a harc. Az első támadásokat könnyűszerrel visszaverték a görögök zárt phalanxai és még a perzsák napot elhomályosító nyílzáporától sem riadtak vissza. A híres-hírhedt Halhatatlanok serege sem bírt el görögökkel, ami komoly veszélybe sodorta Xerxész egész hadjáratát. Győzelmét végül egy görög árulónak köszönhette, aki mutatott egy hegyi ösvényt, amellyel ki lehet kerülni a szoros meredek szikláit és pont a görögök táborának hátába vezet. Xerxész az információért egyébként az illető testtérfogatának megfelelő mennyiségű aranyat ígért, amit aztán ki is fizetett: kiöntötték forró arannyal (senki sem szereti az árulókat). 

A perzsa seregek még aznap megindultak a görögök táborába. Mikor Leónidasz értesült az eseményekről, felajánlotta a görög poliszok katonáinak, hogy elmehetnek, hiszen a biztos halál vár rájuk. A spártaiakon kívül Leónidasz csak a thébaiakat tartotta maga mellett, akik később megadták magukat. Nagyjából 800 katona várta a perzsákat, és olyan elszántsággal küzdöttek, hogy néhányszor sikerült is visszaverni a támadásokat, de a végén a megmaradt 300 spártai katonát és Leónidasz királyt körbezárta a perzsa sereg és egytől egyik lemészárolta. 

Ezt a csatát ugyan elveszítették, de áldozatuk nem volt hiábavaló. A mindössze párszáz katonából álló sereg ellen is nehezen boldoguló perzsák pár nap múlva már több tízezres állig felfegyverzett athéni és spártai katonákból álló phalanxokkal találták szemben magukat. Leónidasz önfeláldozásának hála, nekik volt idejük felkészülni a későbbi ütközetekre. A Thermopülai csata mai napig a bátorság, a hősiesség és az önfeláldozás jelképe, ennek az emlékét őrzi Szimónidész híres epigrammája is, amely ma egy emlékmű keretében a csata színhelyén olvasható: "Itt fekszünk vándor, vidd hírül a spártaiaknak: megcselekedtük, amit megkövetelt a haza."

A történet később több művészt is megihletett, így készült el egy képregény feldolgozás alapján a 300 című film is.

A Thermopülai csatával egy időben egy tengeri ütközet is zajlott Artemiszionnál. Itt egy újabb vihar következtében a perzsa flotta komoly károkat szenvedett el, amit viszont a görögöknek sikerült ép bőrrel megúszni. Az artemiszioni csata és a Thermopülai vereség hírére Themisztoklész kiüríttette Athént, a férfiakat a hajókra parancsolta, a többi embert pedig Szalamisz és Aigina szigetén szállásolta el. A perzsák végig fosztogatták és szinte a porig rombolták Athént, majd Themisztoklész egy csellel rávette őket hogy Szalamisz felé induljanak, ahol a görög flotta várt rájuk. A görögök ismét ugyanazt a taktikát alkalmazták, mint a theprmopülai csatánál, csak ezúttal sikerrel is jártak. A Szaróni öböl bejáratánál sorakoztak fel, ami annyira keskeny volt, hogy a perzsák erőfölénye jelentőségét vesztette. Xerxész megindította a támadást, amit a görög hajóhad felkészülten fogadott, és a feljebb említett hajóikkal egyszerűen felmorzsolták a szűk helyen csak nehézkesen evickélő perzsa flottát. Hajóhaduk egyik része a tengerbe veszett, ami megmaradt belőle, az a görögök kezére került. I.e. 479-ben még egy döntő ütközetre sor került, Plataianál, ahol az athéni és spártai gyalogság küzdött meg a perzsa és a szövetséges görög államokkal. A perzsáknak ugyan sikerült elszigetelni egymástól az athéni és a spártai sereget, de így sem tudták felvenni a versenyt az áttörhetetlen hoplita phalanxokkal. A spártaiaknak sikerült megölni a perzsa tábornokot , a vezetőség nélkül maradt hadsereget pedig visszakergették Thesszáliába. I.e. 477-ben Athén vezetésével 173 görög polisz megalapította a Déloszi szövetséget és a sikereken felbuzdulva ellentámadásokat indítottak a perzsák ellen. Sikerült is felszabadítaniuk a kis-ázsiai görögség jó részét. I.e. 449-ben visszafoglalták az utolsó perzsa kézen lévő görög területet is, Küprosz, mai nevén Ciprus szigetét.

Xerxész ezután úgy döntött, hogy elhagyja Európát, mert tartott attól, hogy a görög végül elzárják előle a hazautat is a Hellészpontoszi híd lerombolásával.