Szingapúr-Malajzia körutazás

Malajzia Délkelet-Ázsia egyik gyöngyszeme, a térség egyik "kistigrise". A gyönyörű és változatos tájak mellett kiváló közbiztonsággal, remek konyhával és rendkívül kedves emberekkel találkozhatunk itt. A kultúrák keveredése, a trópusi környezet, az érdekes látnivalók igazán kellemes úticéllá teszik Malajziát. Melaka ​t​örténelmi jelentőségű hely, mely magán hordozza a kínai, a portugál, a holland és a brit hatások nyomait. Valaha a régió legfontosabb kereskedelmi központja volt, ma ​már nyugalmas város. Az itt lakók még mindig felvitorláznak a folyón, végtelen bájt adva ezzel a tájnak, a városban pedig találhatunk kínai utcácskákat, antik üzleteket, templomokat, és az egykori európai hódítók emlékeit. Penang-szigetén Georgetown a legrégibb brit település Malájziában és a legelső üdülőhely is egyben. Néhány városrészben azt hihetjük, hogy ötven évet visszaugrottunk az időben. Régi kínai épületek, piacok, templomi ceremóniák és mindenféle ázsiai utcai életre jellemző tevékenység várja az idelátogatót. Cameron-felföld a Maláj- félsziget központi részén található, a maláj teaipar központja. Magas fekvésének köszönhetően (1500-1800 m) a helyiek és a turisták kedvelt kirándulóhelye az itt jellemző kellemesebb klíma miatt.

Szállástípus: hotel

Étkezés: program szerint

Szobatípusok: Kétágyas szobák

Turnusok: Fix turnus - 15 nap -12 éj

Program tipusa: körutak

Utazás: repülővel

Egyéb: min. 20 főtől

Fontos tudnivalók

Beutazási szabályok:

https://konzinfo.mfa.gov.hu/utazasi-tanacsok-orszagonkent/szingapur

https://konzinfo.mfa.gov.hu/utazasi-tanacsok-orszagonkent/malajzia

 

Elhelyezés

  • 2-3 ágyas szobákban, középkategóriájú szállodákban,

Étkezés

  • Program szerint (reggeli, 3 ebéd, 7 vacsora)

Utazás

  • Qatar Airways és Turkish Airlines menetrendszerinti járattal, Budapest–Singapore, Kuala Lumpur-Budapest útvonalon, belső járatokkal a helyszínen
  • A körutazás alatt légkondicionált autóbusszal
  • A díj a programokhoz szükséges belépőjegyek árát és a feladható poggyász díját tartalmazza.

Program

1.nap: Budapest - Szingapúr
Elutazás Budapestről a menetrend függvényében, dohai átszállással Szingapúrba, éjszaka a repülőn.

 

2.nap: Szingapúr
Megérkezés Szingapúrba, Ázsia egyik legmodernebb városába, hihetetlen fejlődését elsősorban a városalapító brit Sir Stamford Raffle-nek köszönheti, aki 1819-ben szállt itt partra, és éles szemmel észrevette, hogy a város stratégiai fontosságú a brit birodalom számára, kiváló tranzitállomásként szolgált a távol-keleti kereskedelem számára. Az érkezést követően transzfer a belvárosba, majd látogatás az ún. vizes piacon, ahol megnézhetjük, hogy vadásznak a helyiek a sok árura és arra is választ kapunk miért is hívják vizes piacnak. Az árusok vizet használnak a piacon a padló mosására, a gyümölcsök és zöldségek frissen tartására, valamint a tenger gyümölcsei életben tartására. Egy reggeli elfogyasztása után, látogatás a egy kézműves termékek boltjában, majd újabb sétát követően még megebédelünk a belvárosban, mielőtt elmennénk szállásunkra. Szabadidő, pihenés, regenerálódás majd igény esetén séta idegenvezetőnkkel.

 

3.nap: Szingapúr
Reggeli után városnézés, a legfontosabb látnivalók megtekintése. Első megállónk “Little India”, a helyi indiai közösség élénk negyede. Ez után a Szingapúr folyó torkolatához megyünk, a város jellegzetes Merlion parkjába, mely Szingapúr halászfalu múltjáról emlékezik meg. Következő megállónk, a Pénzügyi negyeden áthaladva, a nyüzsgő kínai városrész, a Chinatown, mely a város jelentős kínai kisebbségének ad otthont, akik a Szingapúr-folyó mellett építették fel új otthonaikat. Érdekesség, hogy a gazdag örökségű negyed szívében találjuk a város egyik legrégebbi Hindu temploma. Üde színfoltot jelent a túra során az UNESCO világörökséghez tartozó botanikus kertbe tett látogatás, ahol az orchideák, lótuszvirágok és egyéb egzotikus növények szín kavalkádja ejti rabul a látogatót a, ez a város “zöld tüdője”. Ebéd egy helyi étteremben, délután látogatás a több mint 5000 fajból származó több mint 1 millió növényt tartalmazó Gardens by the Bay-ben, amely a világ minden tájáról származó csodákkal van tele. Csodálja meg a 35 méter magas beltéri vízesést, és sétáljon a dzsungel lombkorona felett. A hűvös és száraz mediterrán klímát reprodukáló Flower Dome 5 kontinens egzotikus növényeit mutatja be 9 különböző kertben. Szállás Szingapúrban.

 

4.nap: Malajzia - Melaka 
A reggelit követően elhagyjuk Szingapúrt és megkezdjük utazásunkat Malájziába. Miután átkeltünk a határon első utunk Melakába, Malajzia történelmi városába vezet. Melaka apró és barátságos városa az UNESCO világörökség részét képezi, ismerkedés a város hosszú és gazdag történelmével, ahol a portugál, holland, majd brit gyarmat kitűnő példája a kultúrák ötvöződésének. Megtekintjük a Kína területén kívül lévő legnagyobb kínai temetőt, a Bukit China-t, majd az ország legrégebbi keresztény templomát, a Szent Pál templomot és a Porta de Santiagot. Ellátogatunk az egykori holland kormányzósági épülethez, a holland stílusú Christ Church-höz, és a Harmónia utcára, amelyen három vallás temploma fér meg békésen egymás mellett: a város legrégebbi kínai temploma, a Cheng Hoon Teng templom, a Kampung Kling mecset, és a hindu Sri Poyatha Moorthi templom. Ebéd a belvárosban, majd szabadidő keretében bolyonghatunk egyet a Jonker utcán, vagy akár egy riksa utazással is megkoronázhatjuk mai napunkat. Szállás Melakában.

 

5.nap: Kuala Lumpur
Reggeli, majd indulás Kuala Lumpurba. Útközben megállunk Putrajaya-nál, Malajzia szövetségi adminisztratív központjánál. Sok látványos és megdöbbentő épületet, emlékművet és hidat inspiráltak a változatos maláj, mór, perzsa, mogul és európai építészeti motívumok, így érdemes fényképezőgépünket elővenni, hogy ezeket meg tudjuk örökíteni. Szállás elfoglalás Kuala Lumpurban, vacsora, majd szabadidő.

 

6.nap: Kuala Lumpur
Reggeli után városnézés, az ellentétek városában. Míg a malájok méltán büszkék új felhőkarcolóikra, addig a gyarmatosítás korából megmaradt épületek, mór stílusú építmények mind az építészeti örökségüket gazdagítják. Elhagyjuk a várost, hogy eljussunk a Batu barlangokhoz, melynek egyike egy hatalmas hindu templomot rejt. A 60 méter magasan lévő Murugan istennek kialakított hindu szentélyig 272 lépcsőn lehet feljutni. Visszatérünk Kuala Lupmpurba, rövid fotószünet a világ egyik legmagasabb ikertornyainál, a Petronas tornyoknál, a régi és az új Királyi Palotánál, a Thean Hou templomnál, a Nemzeti Emlékműnél, a Nemzeti Mecsetnél, a régi Pályaudvar épületénél, a Merdeka (Függetlenség) téren, s a két folyó találkozásánál épült Masjid Jameknél. Este vacsora egy helyi étteremben

 

7.nap: Kuala Tahan
Reggeli után Kuala Tahanba indulunk, a Nemzeti Park bejáratához. A hamisítatlan Taman Negara-i dzsungelben igazi trópusi kalandokban lesz részünk, madarak, majmok, különféle gyíkok és vízi bivalyok látványa teszi teljessé az élményt. Este vacsora szállásunkon, majd átélhetünk egy éjszakai dzsungel sétát, amelynek keretében ismerkedünk a 130 millió éves trópusi esőerdő éjszakai életével. Szállás Taman Negarában.

 

8.nap: Penang - Georgetown
Egy kellemes reggelit követően indulás Penangba, a maláj-félsziget északnyugati részén fekvő szigetre. Fővárosát Georgetown-t, III. György angol király után evezték el. Színes történelmi múltja, sokrétű kultúrája és gyönyörű tengerpartja révén rengeteg látnivalót kínál. Odaúton meglátogatjuk Kuala Kangsar királyi városát, egy fotószünet erejéig megállunk az Ubudiah Mecsetnél és az Iskandariah Palotánál. Délután a világ egyik leghosszabb hídján, a “Pearl of the Orient” hídon keresztül érkezünk Penangba, ahol szállásunk is lesz, vacsora.

 

9.nap: Georgetown - Langkawi
Reggeli után városnézésre indulunk Georgetownban, melyet az angolok alapítottak és számos történelmi nevezetességének köszönhetően része az UNESCO világörökségnek. Elsők között tekintjük meg a Wat Chaiya Mangkalaram thai templomot, a világ harmadik leghosszabb fekvő Buddha-szobrával és az ezzel szemközt épült burmai templomot. Ezt követően kerül sor a kínai Khoo klán pazar templomára és székházára, a Captain Francis Light által 1786-ban épített Cornwallis erődre és az 1904-ben épült Kek Lok Si templomra, melyet az 1000 Buddha templomaként ismernek, és Ázsia egyik legnagyobb buddhista templomegyüttese. Délután indulás Penang Jetty-be, ahonnan komppal utaznak az utasok Langkawiba. Megérkezéskor transzferrel utazás a tengerparti üdülőbe. Langkawi mindenki számára egy „vissza a természetbe” élményt kínál. A vízesésektől a titokzatos barlangokig a látogatók felfedezhetik, hogy Langkawi több mint a strandimádók paradicsoma. Számos élménypark található itt, melyek izgalmas szórakozást kínálnak fiatal és idősebb utazók számára egyaránt. Az ország legnagyobb látogatható akváriuma található itt.

 

10-12. nap: Nyaralás Langkawin
Nyaralás Langkawin, kirándulások az adottságok függvényében.

 

13.nap: Langkawi - Kuala Lumpur
Nyaralás Langkawin, a délutáni órákban elutazás Kuala Lumpurba belső járattal, szállás.

 

14.nap: Szabadprogram - Hazautazás
Egész nap szabadidő, majd a menetrend függvényében transzfer a repülőtérre, hazautazás átszállással.

 

15.nap: Érkezés Budapestre.

 

 

Tájékoztató árak a helyszínen fizetendő belépőkről, egyéb költségekről:

Árak

Az ár tartalmazza:

  • szállást
  • program szerinti ellátást
  • repjegyet
  • reptéri illetékeket és adókat
  • feladható poggyász díját
  • transzfert a helyszínen
  • idegenvezetést
  • felsorolt programokat
  • programokhoz szükséges belépők díját

 Az ár nem tartalmazza:

  • idegenforgalmi adót: helyszínen fizetendő!
  • Leírásban nem szereplő programokat, fakultatív programokat, belépőket
  • egyágyas felárat: - érdeklődjön irodánkban!
  • betegség-, baleset- és poggyászbiztosítást: irodánkban köthető KEDVEZŐ ÁRON!
  • útlemondási biztosítást: a megrendelt szállás, étkezés és utazás díjának 2,8%-a

Bruttó árazás 2023-ban is!

Az alábbiakban található árak TELJES ÁRAK (bruttó árak), melyek tartalmazzák a szállás, a megadott ellátás, a megadott közlekedés és hozzátartozó illetékeket (repjegy vagy buszjegy), a transzfer, a foglalási díj és a telepített magyar idegenvezető költségeit, minden kötelezően itthon fizetendő díjat. A díjon felül - igény szerint - irodánkban fizethetők az útlemondási biztosítás és az utasbiztosítás (BBP) díja, esetleges vízumdíjak, a helyszínen fizethetők a fakultatív programok, bizonyos helyszínen igénybe vehető szolgáltatások (pl.: széf bérlés, légkondicionálás, kaució, stb).


Az ár nem tartalmazza:

  • Repülőtéri illetékek és díjak: 120 000 Ft/fő - irodánkban fizetendő*

* A csillaggal jelölt tételek kötelezően fizetendőek!

Részvételi díj (Ft/fő/turnus)nap/éj2 ágyas pótágyazható standard szoba
nov. 6-2013/12MEGTELT
jan. 19-febr. 213/12MEGTELT
febr. 23-márc. 813/12MEGTELT
Részvételi díj (Ft/fő/turnus)nap/éj2 ágyas standard szoba
nov. 6-2013/12MEGTELT
jan. 19-febr. 213/121 229 900 Ft
febr. 23-márc. 813/121 299 900 Ft

További információ

Ajánlatkérés, foglalás és további információ a(z) korut@utazas.info címen vagy irodánkban.

A foglalás menetéről bővebben itt olvashat

+36 20 459-5424 Kapcsolat