Nyugat-Görögország nyaralás

Görögország nyugati fele kevésbé turista központú, pedig számos csodálatos látnivaló várja az idelátogatókat. Változatos domborzata miatt egyre inkább felfedezik maguknak azok a világjárók, akik nem feltétlenül a görög tengerpart szépsége miatt döntenek egy görögországi nyaralás mellett, hanem túrázni, kirándulni jönnek ebbe a térségbe. Természetesen itt is vannak csodaszép partszakaszok, turisták által kedvelt üdülőhelyek (pl. Parga). Az ország nyugati részére látogatók is megismerhetik a mélyen gyökerező görög kultúra hagyományait, mindezt a híres görög vendégszeretettel fűszerezve.

Parga

Parga a Jón-tenger partján, Epirusz tartományban található. Szűk, kanyargós, domboldalra felfutó, ódon hangulatú kis utcáit a város fölé magasodó velencei erődítmény koronázza meg. A tengerparti főutcán egymást érik a tavernák, éttermek, kávézók, bárok, kis üzletek. A szórakozásra vágyókat, az üdülőhelyek nyári lüktetését keresőket a lehetőségek végtelen tárháza fogadja. A víz szerelmesei több, homokos és aprókavicsos tengerpart közül választhatnak. Ne feledkezzünk meg azonban az ókori mítoszok és történelmi látnivalók iránt érdeklődőkről sem. A környék szinte kiaknázhatatlan kirándulási lehetőségekkel büszkélkedik. Meglátogathatja az alvilág kapujában emelt ősi romokat. Az ókori görögök hite szerint ugyanis Parga közelében volt Hádész birodalmának bejárata, ahová az alvilág révésze, Kháron az Acheron folyón úszó ladikján vezette el a holt lelkeket. Ellátogathat az ókor egyik leghíresebb jósdájába, Dodoniba. Túrázhat az európai „Grand Canyon”-ban. Áthajózhat Paxos és Antipaxos szigetére. És ezzel csupán a lehetőségek kis töredékét ismerhette meg. Jöjjön velünk, fedezze fel a környéket személyesen! Pargán mindent megtalál, ami egy romantikus nyaraláshoz szükséges. Parga városa dombokra épült, így valamennyi szálláshely megközelítése némi fizikai aktivitással jár, kisebb-nagyobb emelkedőkre mindenhol számítani kell. Mozgásszervi problémákkal küzdő vagy gyenge erőnléti állapotú utasainknak nem ajánljuk.
Legkeresettebb Paradise Hotel Parga 109 900 Ft/főtől
repülő új Térkép
egyénileg109 900 Ft/főtől
repülő Térkép
egyénileg384 000 Ft/főtől
egyéni busz repülő új Térkép
Az ajánlat jelenleg nem foglalható
egyéni repülő Térkép
Az ajánlat jelenleg nem foglalható
egyéni repülő új Térkép
Az ajánlat jelenleg nem foglalható