Egyik kedvenc szigetem Kréta, ahol már négyszer jártam. Voltam itt nyaralni, tanulmányúton és kísértem már egy gépnyi turistát is egy rövid hétvégre. Meglátogattam már júniusban, októberben és kora ősszel is. A sziget óriási, így látnivalóit egy alkalommal teljesen lehetetlen bejárni. Ahova biztosan szeretnék még legalább egyszer eljutni, az a sziget közepén elhelyezkedő Matala, melynek mészkőfalaiba sok évvel ezelőtt barlangokat vájtak. Ezen barlangok érdekessége, hogy még a régészek sem tudják, mikor készülhettek. Az 1960-as években egy egész nagy hippi kolónia alakult ki ezen a helyen, ám a vájatok ma már védettek, nem lakik benne senki és csak néhányat lehet közelebbről is megnézni.
A sziget nagyvárosai közül jártam a déli parton fekvő Ierapetrában is, valamint az észak-keleti oldalon lévő Agios Nikolaos városában, amelynek a kikötője varázslatosan gyönyörű. Ebből a kikötőből indulnak a hajók Spinalonga szigetére is, ahol a velenceiek védvára épült. A történelem során, - 1903-tól- Kréta függetlenné válásával egy időben a helyet leprateleppé nyilvánították, melyet 1957-ben számoltak fel és mára már bárki számára látogatható. Az idelátogatóknak nagyon élvezetes hajóútban és kirándulásban lehet részük. Én személy szerint kétszer is jártam ezen a szervezett fakultatív programon és mind a két alkalmat nagyon élveztem.
A kikötőbe visszaérve érdemes néhány órát eltölteni Agios Nikolaos gyönyörű éjszakai fényeinek varázsában, ahol a hajók, bárok, tavernák és a városi fények megvilágítják az éjfekete vizet. A várostól nem sokkal nyugatabbra fekszik Elounda, mely a „luxus fellegváraként” ismert. Számos 5*-os szálloda és villa várja az idelátogató gazdag turistákat. A város felett elhaladó főútról jó kilátás nyílik az eloundai öbölben található saját medencés épületekre. Aki itt szeretne eltölteni egy hetet, annak körülbelül 17.000 €-tól már van is lehetősége kibérelni egy privát, saját medencés luxus villát 2 fő részére.
Kokkini Hani és Gouves a keleti part kedvelt nyaralóhelyei. Kokkini Hani nem túl nagy, de található itt egy híres étterem, a HATZIS, mely olyan népszerű, hogy a fővárosiak teljesen ellepik hétvégén. A kisvárosból indul felfelé a hegyekbe egy út, mely mellett az egyik legjobb krétai WATERCITY található.
A keleti oldalon nyaralva vettem részt életem legjobb görög estjén is Anopolisban. Aki Kelet-Krétán jár, ne hagyja ki, mert óriási élmény.
Krétát azért is szeretem, mert már június közepén fürödhető a tenger, melegek a nappalok és elviselhetőek az éjszakák, szezon végén pedig egyszerűen tökéletes a tenger és a levegő hőmérséklete is.
Szeretem a szigetet, szeretem az ott élő emberek nyugodt életvitelét, a változatos tengerpartjait, természeti látnivalóit és bármikor újra visszamennék.