Isola 2000 síelés

Isola 2000 a déli Alpok második legnagyobb síterepe, összesen 132 km pályával. Egy különleges mikroklímával rendelkező síterep mindössze 100 km-re Nizzától, melynek repülőterével naponta kétszeri busztranszfer köti össze. A síterepen keveredik a mediterrán és az alpesi hangulat, a déli fekvés ellenére meglepően jó hóstatisztikákkal rendelkezik: a prospektusok szerint novembertől április végéig biztos a hó és a napsütés. Isola 2000 az 1960-as években épült, 2000 m magasan lévő sícentrum, ahol az eredeti nem túl szép betonépületek mellett azóta számos faburkolatú, igényes ház is felépült. Sízés után ki lehet próbálni a korcsolyapályát, van mozi és sportcentrum. Akik pedig igazi kalandra vágynak, azoknak ott a helikopteres sízés lehetősége, mellyel akár a közeli Olaszország hegyeit is felkereshetik.

A síterep három részből áll (St.Sauveur, Pélevos és Levant), melyek patkószerűen veszik körül a települést, ahol a nagy, napos gyerekpályák fekszenek. A Levant részen vannak a könnyebb pályák, a tapasztaltabbaknak a St.Sauveur-i rész ajánlható néhány keményebb pályával, és itt kiváló lehetőség nyílik a pályán kívüli síelésre is. Ráadásul a 2603 m magas Cime de Sistron tetejéről jó időben a tengerig el lehet látni, rosszabb időjárás esetén pedig jól jöhet, hogy a terepen sok erdőhatár alatti pálya található. Snowboardosok részére egy vadonatúj hópark áll rendelkezésre. Aki autóval jön, annak érdemes felkeresnie a néhány km-re lévő Auron síterepét (132 km sípálya).

magasság:
2610 - 1800 m
szintkülönbség:
-810 m
pályák hossza:
120km, ebből 70km 30km 20km
felvonók száma:
20db, ebből 11db 7db 2db
távolság:
1256 km Budapesttől
egyéni busz Térkép
Az ajánlat jelenleg nem foglalható
egyéni Térkép
Az ajánlat jelenleg nem foglalható