Szezonzáró síelés Gerlitzenen
Arany Nikolett - 2016. október 27.
Irodánkban már hagyománnyá vált, hogy a március 15-i hétvégét a sikeres téli szezont megünnepelve valamely közeli síterepen töltsük. A 2015-ös síszezont Ausztria síterepén, Gerlitzenen zártuk, az egyik saját üzemeltetésű szállásunkon, az Aichelberghof Panzióban. Pénteken délután indultunk, úgy, hogy még aznap el tudjuk foglalni a szállást. Késő éjszaka meg is érkeztünk, ahol meleg vacsorával vártak minket. Másnap reggel gyönyörű napsütésre ébredtünk. A teraszról közvetlenül ráláttunk a tóra, az apartman másik oldalán lévő ablakból pedig a felvonóra, ami már el is indult aznapi útjára, így reggelizni már síruhában mentünk, hiszen minél előbb fel akartunk érni a pályára. Nem tudok síelni, de szerencsére gyorsan megtaláltam a csapatban azt a vállalkozó szellemű kollégámat, aki vállalta, hogy megtanítja az alapokat. A pizza-sültkrumpli-pizza-sültkrumpli végtelenségig történő ismétlése minden nap gyorsan meghozta az étvágyamat, így gyakran kötöttem ki egy-egy, éppen a közelemben lévő hüttében, amelyek közül mindegyik hihetetlenül hangulatos és kivétel nélkül mindegyikben szemtelenül finom a gőzgombóc. Egyik este, a síelés fáradalmait kipihenve, meglátogattuk Villach termálkomplexumát, ahol a szabadtéri medencétől kezdve a hammamon át a szaunáig és a masszázsokig minden megtalálható. Sőt! Még egy kinn dolgozó magyar lánnyal is találkoztunk a wellness részlegen. Vasárnap még csúsztunk és ebédeltünk egyet indulás előtt az egyik helyi étteremben, majd bepakoltuk a léceinket és a felszereléseinket, hogy Budapest felé vegyük az irányt, egy újabb szuper csapatépítő emlékét hagyva a hátunk mögött.