Bejártuk Tarvisiot és a környékbeli szállásokat

Jankovics Gabriella - 2016. október 27.

Szeptember végén irodánkból négyen Olaszország felé vettük az irányt. Utazásunk célja, hogy még jobban megismerjük az olaszországi síterepeinket és személyesen is megnézzük a tarvisioi, sella nevea-i és ravasclettoi szállásainkat, hogy visszatérve még több saját tapasztalat alapján tudjunk segíteni utasainkat az utazásuk megszervezésében. Mindenhol óriási vendégszeretettel vártak minket, személyesen is találkoztunk a szállodák tulajdonosaival, vezetőivel, ugyanis hisszük, hogy a téli ügyintézés sokkal gördülékenyebb lesz, ha partnereink a nevünkhöz arcot is tudnak párosítani. Nagyon sok információt megtudtunk a szállásokról, több ezer kép készült, amelyek segítségével reméljük, hogy vendégeinknek könnyebb lesz a legmegfelelőbb hely kiválasztása.

 

Tapasztalataink alapján a legtöbb szálláshely, akikkel dolgozunk, évről-évre egyre jobban fejlődik. Itt rögtön kiemelném a tarvisio-i Hotel Il Cervot, ahol olyan belső medencés wellness részleggel bővítették a szállodát, hogy mindannyiunknak leesett az álla, pedig higgyék el, jó néhány szállodai belső medencéhez volt már szerencsénk.

 

Találkoztunk új partnerekkel is, akikkel az idei évtől kezdődően fogunk együtt dolgozni. Hát mit is mondhatnánk?! Pédául,  a Hotel Valbruna Innről eddig látott képek a legkevésbé sem adják vissza a szállás magávalragadó hangulatát. Van egy játékunk, miszerint a tanulmányutak alkalmával megbeszéljük, hogy kinek melyik volt a kedvenc szálláshelye és miért. Nos, ez a szálloda magasan mindegyikünk tetszését elnyerte a más és más stílusú szobáival, hatalmas vendégszeretetével, fantasztikus hangulatával és még azt a kis hibáját is elnéztük neki, hogy autózni kell a sípályáig.

 

Volt részünk kalandban is, ugyanis amikor a Hotel Enzo Moro pályaszállásunkhoz igyekeztünk, nem az ajánlott útvonalat, hanem egy kisebb és szerpentinesebb utat választottunk, ami a végére egészen bicikli út méretűre zsugorodott. Fontos: ezen az úton, - ha bárki ilyen kalandtúrára vágyna-, télen egyáltalán nem lehet felmenni, mert lánc ide vagy oda, nyári időben is nehezen kapaszkodik föl az autó.

Mikor végre felértünk a hotelhez örömmel tapasztaltuk, hogy a szállás mellett egy étterem kertjében (mindenképpen térjenek be ide, ha erre járnak, mert egy mesevilág) van egy kicsi hófánk pálya, ami hó nélkül is használható. Természetesen kipróbáltuk. A képek magukért beszélnek.

 

Összefoglalva, nagyon hasznos két napot töltöttünk el Tarvisioban, úgyhogy nyugodtan ki merem jelenteni, hogy idén télen még professzionálisabb kiszolgálást tudunk majd nyújtani Önöknek.