Olaszországi nyaralásunk Tarvisio és Trieszt környékén
KUTYA TREKKING TARVISIOBAN, NAPLEMENTE A MIRAMARE KASTÉLYBAN
Egy hihetetlen nyaralás Olaszországban
Fantasztikus programon volt alkalmam részt venni szeptemberben Tarvisio környékén és Triesztben! Hihetetlen, hogy mi mindent kínál ez a régió! Úgy gondoltam, másoknak is tudniuk kell róla, milyen remek kirándulási lehetőségek vannak mindössze 1,5 órányira Grado tengerpartjától!
1. nap: Kora délután érkeztünk Tarvisioba, ebéddel vártak bennünket, majd azt levezetendő egy 2 órás gyalogtúrán vettünk részt Tarvisio hegyei között. Csodaszép volt a táj, többször gázoltunk át kissodrású patakon, hegyet másztunk, megkóstoltuk az erdei forrás vizét, majd a helyi grappa (pálinka) specialitásból merítettünk erőt a túra folytatásához. Este lovaskocsival vittek bennünket Prati Oitzingerbe, ahol a helyi ételkülönlegességekből vacsorázhattunk.
2. nap: Igazán különleges élményben volt részünk, ami egészen egyedülálló lehetőség Tarvisio környékén: Ararad Khatchikian kutya farmján jártunk, aki már Alaszkát is megjárta többször kutyaszánnal!
Bemutattta nekünk 43 szánhúzó kutyából álló falkáját, majd legnagyobb meglepetésünkre "dog trekkingre" vitt minket, ami annyit jelentett, hogy gyakorlatilag befogtak bennünket 1-1 kutya mögé. Hámot tettek ránk és a kutyusokra, karabinerrel és kötéllel összekötöttek bennünket, megtanítottak 4 vezényszót nekünk - ami arra volt hivatva, hogy ezzel irányítsuk, az amúgy rendkívül jól képzett kutyusokat - majd 5 km-en keresztül próbáltunk talpon maradni úgy, hogy a kutyusok vezettek bennünket! Mondhatom nagyon különleges élmény volt! Alkalmam ugyan alig volt arra, hogy a mesés tájban gyönyörködjek, mert igencsak arra koncentráltam minden idegszálammal, hogy talpon maradjak, de ennek ellenére többször elfogott a nevethetnék, hogyha ezt én otthon elmesélem, milyen jót fognak derülni rajtam!
Mivel egy 5 napos "aktív" programon vettünk részt, így nem nagyon panaszkodhattunk, hogy a Fusinai tavaknál elköltött ebédünk után a következő esemény, melyen részt vettünk egy 7 km-es kerékpáros túra volt.
Én tudom, hogy ezek a távok abszolút kezdőknek valók, de a szokatlan délelőtti körülményeknek (azaz, hogy hámmal befogtak egy kutya mögé :-) és annak a ténynek köszönhetően hogy városi, irodai, tehát ülőmunkát végző személyekből állt a csoport, estére kidőlt az egész csapat és alig tudtuk támasztani a fejünket az asztalon, annak ellenére, hogy szakácsaink mind Michelin csillagosak voltak és egy csodaszép kastélyban költhettük el étkünket!
3. nap: Mondhatni, ez volt a pihenős napunk! Kabinos sílifttel felmentünk a Mount Lussari hegyre, ahonnan csodás panoráma nyílt a hármas határra. Jól láthatóak voltak Ausztria, Szlovénia és természetesen Tarvisio hegyei is! Kellemes meglepetés volt, hogy a hegytetőn lévő étteremben értettmagyarul - hellyel-közzel - a tulajdonos!
Délutánunkat egy bányalátogatás: Cave del Predil tette emlékezetessé, ahol hosszú esőkabátot, fejvédő sisakot kaptunk, kisvonatra szálltunk és azzal jártuk be a bányát, ami ma már mint múzeum üzemel.
4. nap: Ez volt a tényleges munkanapunk (bár olyan gazdag "kísérőprogramokban" volt részünk, hogy a teljes üzleti út sokkal inkább minősült kirándulásnak, egy hatalmas, kellemes mókának, mint munkavégzésnek).
A délelőtti szakmai program után megint jót ettünk-ittunk, majd megnéztük a Miramare Kastélyt, ami a legkisebb túlzás nélkül is mesésen szép, mind kívülről, mind belülről!
Délutánra verőfényes napsütés lett és abban a kivételes élményben volt részünk, hogy premier plánban csodálhattuk a gyönyörű szép naplementét az Adriai tengeren, a Miramare kastély teraszáról! Lélegzetelállító volt!
Este záró party volt, aminek szintén nagyon megadták a módját: a gálavacsora díszvendége a Frecce Tricoloricsapat volt, azaz az olasz légierő műrepülő köteléke! Büszkén feszítettek díszegyenruhájukban a pilóták, akiket rendkívül nagy tisztelet, elismerés és csodálat övez Olaszországban!
5. nap: Mielőtt búcsút vettünk volna az Adriától, trieszti városnézésen vettünk részt, amely során mindannyiunkat lenyűgözött a díszes főtér és San Giusto kastélya, valamint a kastély bámulatos panorámája!
Ebédünk ezúttal egy tengerparti étteremben volt, ahol nagyon ízletes halételeket szolgáltak fel! Ezt követően aDuino kastélyt látogattuk meg, ahol megnézhettük Rilke kedvenc teraszát, amelyről természetesen szintén csodaszép a kilátás a tengerre és a régi kastély romjaira!Összességében elmondhatom, hogy rengeteg kellemes meglepetést tartogatott számunkra ez az olaszországi nyaralás. Tarvisio és Trieszt környéke élményekben gazdag és tartalmas kikapcsolódást jelenthet bárkinek. (5 napban volt részünk!)
Bátran ajánlom a környéket azoknak, akik szeretik az aktív nyaralást, a hegyeket és az olasz tengerpartot is! Itt, Friuli-Venezia-Giulia tartományban mindez egy helyen van!
Összességében elmondhatom, hogy rengeteg kellemes meglepetést tartogatott részünkre Tarvisio és Trieszt környéke és élményekben gazdag, tartalmas 5 napban volt részünk!
Bátran ajánlom a környéket mindenkinek, aki szereti az aktív nyaralást, a hegyeket és a tengerpartot is! Itt mindez egy helyen van, Friuli-Venezia-Giulia tartományban!