A gyönyörű nemzeti parkban tett egész napos látogatás alkalmával, közösen tett séta, hajókázás és kisvonatozás után mindenki kedve szerint, saját tempójában, egyénileg is felfedezheti, bebarangolhatja e csodás természeti ritkaság akár rejtettebb szépségeit is.
Étkezés: félpanzió
Szobatípusok: 2 fős szobákban
Turnusok: Fix turnus - 3 éj
Program tipusa: körutak
Utazás: autóbusszal
Egyéb: min. 30 főtől
1. nap:
Elutazás a kora reggeli órákban Trakoscanba. A XIV. századból származó, vadregényes Trakoscan-i várkastély egy kúp formájú dombra épült. Dús növényzetű parkegyüttes és egy tó veszi körül. A táj egyben természetvédelmi terület is. A romantika jegyében átalakított vár megtekintése és a parkban tett séta után Horvátország egy csodaszép településére látogatunk Slunjba. Megcsodáljuk a Rakoste részen lévő vízeséseket, melyeket a Nemzeti Természeti és Műemlékvédelmi Hivatal 1962-ben nyilvánított védetté. Valamint a településen található 22 -közel 300 éves- vízimalmot, meseházakat. Érdekes megfigyelni ahogy a víz és az ember megfér, és megél egymás mellett ezen a településen, mely a fenntartható gazdálkodás egyik kiemelt példája egész Horvátországban. Majd elfoglaljuk Plitvice környéki szálláshelyünket, vacsora.
2. nap:
Reggeli után egész nap a Világörökség részét képező, méltán híres Plitvicei Nemzeti Parkkal ismerkedünk (belépőt a díj tartalmazza). A természeti ritkaság 200 km? nagyságú területen található. A tórendszer 16 kristálytiszta tavat és 92 kisebb-nagyobb vízesést foglal magába. A legfelsőbb tó és a legalsóbb tó közötti szintkülönbség kb. 500 m. E vízi csodát, valamint a páratlan szépségű növény- és állatvilágot számtalan fából készült, a tavak felszíne felett átvezető hidakon sétálva csodálhatjuk meg. A közös séta, hajókázás, kisvonatozás után ki-ki felfedezheti „saját Plitvicéjét”. A kora esti órákban visszatérünk környékbeli szálláshelyünkre, vacsora.
3. nap:
Reggeli után a horvát fővárosba, Zágrábba látogatunk. Gyalogos városnézésünk során megtekintjük a főváros történelmi városrészeinek (Felsőváros, Alsóváros, Káptalandomb) főbb nevezetességeit, a főteret, a csodálatos katedrálist, mely alapítását I. László magyar királynak köszönheti, valamint az óvárost, ahol számos monarchiakori épület látható. Majd szabadidő, vásárlási lehetőséggel. Hazaindulás a kora délutáni órákban, megérkezés Budapestre az esti órákban.
Forgalom és útviszonyok függvényében programok felcserélődhetnek!
Tájékoztató a fakultatív programokról, a helyszínen fizetendő belépőkről, egyéb költségekről:
A program változtatás jogát fenntartjuk. Min. 30 fő.
Az ár tartalmazza:
Az ár nem tartalmazza:
Bruttó árazás 2023-ban is!
Az alábbiakban található árak TELJES ÁRAK (bruttó árak), melyek tartalmazzák a szállás, a megadott ellátás, a megadott közlekedés és hozzátartozó illetékeket (repjegy vagy buszjegy), a transzfer, a foglalási díj és a telepített magyar idegenvezető költségeit, minden kötelezően itthon fizetendő díjat. A díjon felül - igény szerint - irodánkban fizethetők az útlemondási biztosítás és az utasbiztosítás (BBP) díja, esetleges vízumdíjak, a helyszínen fizethetők a fakultatív programok, bizonyos helyszínen igénybe vehető szolgáltatások (pl.: széf bérlés, légkondicionálás, kaució, stb).
Ajánlatkérés, foglalás és további információ a(z) korut@utazas.info címen vagy irodánkban.