Az Európai Egészségbiztosítási Kártya nem elegendő, viszont az ellátáshoz LENGYELORSZÁGBAN feltétlenül szükséges, illetve megkönnyíti az ellátást. Amennyiben rendelkezik Európai Egészségbiztosítási Kártyával, kérjük feltétlenül hozza magával!
Felszállási lehetőségek: Budapest (BOK Sportcsarnok), Dunakeszi, Vác, Rétság
1. nap: Krakkó
Indulás Budapestről reggel 06.00 órakor. Szlovákián áthaladva, érkezés Krakkó szépséges belvárosába, mely egykori főváros és a lengyel királyok székhelye volt. Ez az egyik leggazdagabb lengyel város történelmi látnivalókban és műemlékekben, nem csoda, hogy a város magja az UNESCO Világörökség listáján is szerepel. Elsőnek elfoglaljuk szállásunkat majd buszunkkal bemegyünk a belvárosba. Idegenvezetőnket követve gyalogos városnézés keretében mi is megismerkedünk a főtérrel, mely egész évben pezseg, a kéttornyú Szent Mária templommal (ahol óránként felhangzik a híres trombitaszó), láthatjuk a Posztóházat, ahol számos lehetőség nyílik krakkói emléktárgyak vásárlására is. Az óváros része a Jagelló egyetem, ahol felkeressük legrégibb épületét, a Collegium Maius-t. A főtértől kb. 15 perces sétára találjuk, a Visztula folyó mellett, a Wawel dombon fekvő királyi palotát és Katedrálist. A domb alatt található a Sárkány-barlang, a sárkány legendáját többféle helyi mese is őrzi. Városnézés után szabad időben mindenki felkutathatja ezt a advent idején, csodás csillogó ruhába bújt várost, az adventi vásárt és meg kóstolhatja a helyi finomságokat. Visszaérkezés a szállodába a késő esti órákban.
2. nap: Wieliczka sóbánya
Ízletes reggeli után a Krakkó mellett található wieliczkai sóbányába látogatunk! Elsők között került fel az UNESCO Világörökség listára. A sóbánya méltán híres termeiről, sószobrairól. A több, mint 700 éves sóbányában számos történelmi személyiség is megfordult, mint Kopernikusz, Goethe, Chopin. A sóbányában állandó a 14 celsius fokos hőmérséklet, és érdemes kényelmes cipővel készülni! Belépőjegye foglaláskor fizetendő. Sóbánya látogatás után egy kis szabad idő keretében még felfrissülünk Wieliczka városban, majd indulás Magyarországra. Visszaérkezés teli élménnyekkel Budapestre késő esti órákban.
Tájékoztató a fakultatív programokról, a helyszínen fizetendő belépőkről, egyéb költségekről:
- Üdülőhelyi és regisztrációs díj (helyszínen fizetendő): 10 EUR/fő.
- Audio guide: 990 Ft/fő (3 Eur/fő)
- Belépők:
- * Wieliczkai Sóbánya: 13.000 Ft/felnőtt; 19 évig illetve diák 19-26 évig és Senior 65+: 11.000 Ft/fő
- Előre, foglaláskor szükséges rá jelentkezni és fizetni.
- Egyéb belépők díjai (nem kötekezőek, szabad időben látogatható): kb. 100 PLN/fő
A fakultatív programok min. 20 fő részvételével indulnak.
Az utazás min. 35 fő részvételével indul.
A programok sorrendje az időjárás, a nyitva tartások és a foglalások függvényében változhat.
Az ár tartalmazza:
- szállást
- reggelis ellátást
- autóbuszos utazást
- magyar idegenvezetést
Az ár nem tartalmazza:
- idegenforgalmi adót
- helyszínen fizetendő belépőket és fakultatív programokat
- egyágyas felárat - érdeklődjön irodánkban
- betegség-, baleset- és poggyászbiztosítást: irodánkban köthető
- útlemondási biztosítást: a megrendelt szállás, étkezés és utazás díjának 3,00%-a, csak a megrendeléskor köthető, utólagos megkötésére nincs mód.
Az ártáblában szereplő árak nem minden esetben tartalmazzák az árfolyam illetve az esetleges üzemanyag árak emelkedésével járó többlet költségeket, ezért kérje ajánlatunkat!