Töltse nyaralását egy maldív villa stégjén, privát jakuzzijában megpihenve, miközben a tenger moraját hallgatva gyönyörködik a természet szépségeiben! Gondolta volna, hogy csak Törökországig kell utaznia? A Török Riviéra elsőszámú luxusszállodája, a 2011 májusában megnyílt, 531 szobás, luxuskivitelben megépített, futurisztikus komplexum több mint 1 millió nm területen fekszik Belek központjától mindössze 1 km-re, az antalyai repülőtértől pedig 35 km-re, közvetlenül 300 m hosszú, homokos tengerpartján. A kizárólag lakosztályokkal és villákkal rendelkező szálloda ideális választás mindazoknak, akik a prémium minőségből is csak a legjobbat keresik. Gyermekei is kitűnően szórakoznak majd a komplexum aquaparkjában, mini vidámparkjában, vagy a dinoszaurusz parkban.
Beutazási feltételek: 2022.11.11-től magyar állampolgárok érvényesszemélyi igazolvánnyalvagy érvényesútlevéllelutazhatnak Törökországba. A személyi igazolványnak vagy az útlevélnek még legalább 180 napig kell érvényesnek lennie a Törökországba történő beutazást követően.
5 medence (az egyik tengervizes és fűthető) napernyőkkel és napozóágyakkal, hűtött törölköző szerviz, belső medence gyermekrésszel, gyermekmedence csúszdákkal, aquapark 11 csúszdával, több étterem, 14 bár, kávézó, nappali és esti animációs programok, élő zene, esti show-műsorok, akrobata show-k, diszkó, tematikus partik, mozi, fitneszterem, törökfürdő, szauna, gőzfürdő, asztalitenisz, darts, boccia, aerobik, pilates, jóga, crossfit, TRX, Tabata, vízitorna, Aqua Jump, Aqua bike, táncleckék, 9 teniszpálya, teniszfelszerelés (standard) és -pályavilágítás, strandröplabda, kosárlabda, vízilabda, játékterem, biliárd, bowling, Playstation, paintball, íjászat, lövészet, kenu, esős napokon esernyőszerviz, WIFI. A szálloda saját strandján a napernyők, napozóágyak és strandtörölközők ingyenesen használhatók. Gyermekeknek: gyermek klubok (1-17 éves korig), széleskörű gyermekprogramok, mini vidámpark, dinoszaurusz park 3.000 nm-en, kalandpark, trambulin, gyermekvasút, mozi, alvószoba, játszószoba, minidiszkó.
Térítés ellenében: Spa és wellness központ szolgáltatásai, törökfürdő kezelései, különféle masszázsok, szépségkezelések, professzionális futballpályák, golfpálya, teniszoktatás, személyi edző, vízi sportok, business center, üzletek, mosoda, fodrászat, orvosi ellátás, gyermekfelügyelet, privát pavilonok a strandon, helikopter transzfer.
Fontos tudnivalók: szállás csak az árlistában megadott közlekedéssel együtt foglalható. A szálloda leírása a 2023-as koncepció alapján készült.
Strand: közvetlenül saját, 300 m hosszú, homokos tengerpartján fekszik.
Munkatársunk véleménye
A szállodát az igazi luxust kedvelő vendégeink figyelmébe ajánljuk.
luxus felsőfokon
a nagy területen való fekvése miatt egyes szolgáltatások távol lehetnek egymástól
Elhelyezés
Az 531 szoba mindegyike rendelkezik központi légkondicionálóval, telefonnal, hajszárítóval, műholdas LCD tévével, széffel, minibárral, vízforralóval, Nespresso kávéfőzővel, fürdőköpennyel, papuccsal, fürdőszobai mérleggel, WIFI internetkapcsolattal és erkéllyel vagy terasszal.
Tájra néző tetőtéri családi lakosztály: alapterülete kb. 140 m², 2 hálószoba, 2 fürdőszoba jakuzzis fürdőkáddal vagy zuhanyzóval, WC, fürdőköpeny, papucs, hajszárító, légkondicionáló (központilag szabályozott), erkély vagy terasz, vasaló, vasalódeszka, jakuzzi, minibár, széf, tea és kávébekészítési lehetőség, telefon, televízió, Wi-fi internet kapcsolat térítésmentesen.
Tengerre néző tetőtéri családi lakosztály: alapterülete kb. 140 m², 2 hálószoba, 2 fürdőszoba jakuzzis fürdőkáddal vagy zuhanyzóval, WC, fürdőköpeny, papucs, hajszárító, légkondicionáló (központilag szabályozott), erkély vagy terasz, vasaló, vasalódeszka, jakuzzi, minibár, széf, tea és kávébekészítési lehetőség, telefon, televízió, Wi-fi internet kapcsolat térítésmentesen.
Tájra néző családi suite: alapterülete kb. 100 m², 2 hálószoba, fürdőszoba jakuzzis fürdőkáddal vagy zuhanyzóval, WC, fürdőköpeny, papucs, hajszárító, légkondicionáló (központilag szabályozott), erkély vagy terasz, vasaló, vasalódeszka, minibár, széf, tea és kávébekészítési lehetőség, telefon, televízió, Wi-fi internet kapcsolat térítésmentesen.
Tengerre néző családi lakosztály: alapterülete kb. 100 m², 2 hálószoba, fürdőszoba jakuzzis fürdőkáddal vagy zuhanyzóval, WC, fürdőköpeny, papucs, hajszárító, légkondicionáló (központilag szabályozott), erkély vagy terasz, vasaló, vasalódeszka, minibár, széf, tea és kávébekészítési lehetőség, telefon, televízió, Wi-fi internet kapcsolat térítésmentesen.
Medencére néző terasz lagúna családi lakosztály: alapterülete kb. 100 m², közvetlen medencekapcsolat, 2 hálószoba, 2 fürdőszoba jakuzzis fürdőkáddal vagy zuhanyzóval, WC, fürdőköpeny, papucs, hajszárító, légkondicionáló (központilag szabályozott), erkély vagy terasz, vasaló, vasalódeszka, minibár, széf, tea és kávébekészítési lehetőség, telefon, televízió, Wi-fi internet kapcsolat térítésmentesen.
Tájra néző terasz családi lakosztály: alapterülete kb. 100 m², 2 hálószoba, 2 fürdőszoba jakuzzis fürdőkáddal vagy zuhanyzóval, WC, fürdőköpeny, papucs, hajszárító, légkondicionáló (központilag szabályozott), erkély vagy terasz, vasaló, vasalódeszka, minibár, széf, tea és kávébekészítési lehetőség, telefon, televízió, Wi-fi internet kapcsolat térítésmentesen.
Lagúna dublex lakosztály: alapterülete kb. 135 m², közvetlen medencekapcsolat, 2 hálószoba, nappali, fürdőszoba jakuzzis fürdőkáddal vagy zuhanyzóval, WC, fürdőköpeny, papucs, hajszárító, légkondicionáló (központilag szabályozott), erkély vagy terasz, jakuzzi, vasaló, vasalódeszka, minibár, széf, tea és kávébekészítési lehetőség, telefon, televízió, Wi-fi internet kapcsolat térítésmentesen.
Tájra néző lakosztály: alapterülete kb. 80 m², fürdőszoba jakuzzis fürdőkáddal vagy zuhanyzóval, WC, fürdőköpeny, papucs, hajszárító, légkondicionáló (központilag szabályozott), erkély vagy terasz, vasaló, vasalódeszka, minibár, széf, tea és kávébekészítési lehetőség, telefon, televízió, Wi-fi internet kapcsolat térítésmentesen.
Tengerre néző lakosztály: alapterülete kb. 80 m², fürdőszoba jakuzzis fürdőkáddal vagy zuhanyzóval, WC, fürdőköpeny, papucs, hajszárító, légkondicionáló (központilag szabályozott), erkély vagy terasz, vasaló, vasalódeszka, minibár, széf, tea és kávébekészítési lehetőség, telefon, televízió, Wi-fi internet kapcsolat térítésmentesen.
Étkezés
Maxx All Inclusive: érkezéskor üdvözlőital és édességek, reggeli, ebéd és vacsora büférendszerben, tematikus estek, gyermekétterem, babasarok és Hipp bébiétel, számos snackbár, vörös kaviár, kávé/tea/sütemények, gözleme ház, sörkert, Mövenpick fagylalt, belga csokoládék, frissen facsart gyümölcs- és zöldséglevek, helyi, import és prémium alkoholos és alkoholmentes italok széles választéka (napi 24 órában), energiaital, minibár (üdítők, víz, sör, bor, mogyoró, chips, csokoládé, gyermekeknek tej és Nesquick kakaó; naponta feltöltve).
Térítés ellenében: bizonyos import és prémium italok, fogyasztás a Ryder bárban (Golf Club), 4 a’la carte étterem (japán, Royal villa étterem, Steak House és az Alfredo Russo fine dining étterem; előzetes foglalással), szobaszerviz.
Utazás
Utazzon a Török Riviérára repülővel BUDAPESTRŐL: 2022. nyarán charter repülőjárat indul kedden (06.07-10.04), szerdán (05.04-11.01), csütörtökön (06.09-10.06), pénteken (05.27-11.04), szombaton (06.18-09.24) és vasárnap (05.01-11.06) Budapest-Antalya-Budapest (BUD-AYT-BUD) útvonlalon. További információ, tájékoztató jellegű menetrendek: Törökország charter repülővel
Igény esetén DEBRECENI INDULÁSSAL is foglalhatók útjaink jún. 15-szept. 28. közötti időpontokra! Részletekért vegye fel a kapcsolatot irodánkkal!
Program
Árak
Az ár tartalmazza:
szállást
maxx all inclusive ellátást
wifi használatát a szálloda egész területén
medence használatot
aquapark használatát
napernyő és napágy használatát a medencénél
napernyő és napágy használatát a saját strandszakaszon
számos sport és szórakoztató lehetőséget
repülős utazást
foglalási díjat
reptéri illetéket
repülős utazás esetén transzfert busszal a reptér-szállás-reptér között
Az ár nem tartalmazza:
egyéb térítéses szolgátatásokat
fakultatív programokat
betegség-, baleset- és poggyászbiztosítást: irodánkban köthető
kötelező útlemondási biztosítást: a megrendelt szállás, étkezés és utazás díjának 3,00%-a
Bruttó árazás!
Az alábbiakban található árak TELJES ÁRAK (bruttó árak), melyek tartalmazzák a szállás, a megadott ellátás, a megadott közlekedés és hozzátartozó illetékeket (repjegy vagy buszjegy), a transzfer, a foglalási díj és a telepített magyar idegenvezető költségeit, minden kötelezően itthon fizetendő díjat. A díjon felül - igény szerint - irodánkban fizethetők az útlemondási biztosítás és az utasbiztosítás (BBP) díja, esetleges vízumdíjak, a helyszínen fizethetők a fakultatív programok, bizonyos helyszínen igénybe vehető szolgáltatások (pl.: széf bérlés, légkondicionálás, kaució, stb).
szállás + ultra all inclusive + repjegy (Ft/fő/turnus)
nap/éj
Lakosztály tájra néző
Lakosztály tengerre néző
Lakosztály terrace laguna medencére néző
Családi lakosztály Tájra n.
Tájra n. Tetőtéri lakosztály
máj. 23-30, 30-jún. 6
8/7
-
1 954 973 Ft 1 402 504 Ft
1 876 485 Ft 1 347 563 Ft
1 927 673 Ft 1 383 394 Ft
2 098 298 Ft 1 502 832 Ft
jún. 6-13
8/7
-
2 197 260 Ft 1 572 105 Ft
2 118 773 Ft 1 517 164 Ft
2 187 023 Ft 1 564 939 Ft
2 381 535 Ft 1 701 098 Ft
jún. 7-14
8/7
-
2 248 448 Ft 1 607 937 Ft
2 166 548 Ft 1 550 607 Ft
2 238 210 Ft 1 600 770 Ft
2 439 548 Ft 1 741 707 Ft
jún. 11-18, 12-19
8/7
2 159 723 Ft 1 545 829 Ft
2 296 223 Ft 1 641 379 Ft
2 217 735 Ft 1 586 438 Ft
2 292 810 Ft 1 638 990 Ft
2 497 560 Ft 1 782 315 Ft
jún. 12-22
11/10
3 015 285 Ft 2 144 723 Ft
3 210 285 Ft 2 281 223 Ft
3 098 160 Ft 2 202 735 Ft
3 205 410 Ft 2 277 810 Ft
3 497 910 Ft 2 482 560 Ft
jún. 13-20, 14-21, 15-22
8/7
2 159 723 Ft 1 545 829 Ft
2 296 223 Ft 1 641 379 Ft
2 217 735 Ft 1 586 438 Ft
2 292 810 Ft 1 638 990 Ft
2 497 560 Ft 1 782 315 Ft
jún. 15-26
12/11
3 300 473 Ft 2 344 354 Ft
3 514 973 Ft 2 494 504 Ft
3 391 635 Ft 2 408 168 Ft
3 509 610 Ft 2 490 750 Ft
3 831 360 Ft 2 715 975 Ft
jún. 18-25
8/7
2 159 723 Ft 1 545 829 Ft
2 296 223 Ft 1 641 379 Ft
2 217 735 Ft 1 586 438 Ft
2 292 810 Ft 1 638 990 Ft
2 497 560 Ft 1 782 315 Ft
jún. 22-júl. 3
12/11
3 300 473 Ft 2 344 354 Ft
3 514 973 Ft 2 494 504 Ft
3 391 635 Ft 2 408 168 Ft
3 509 610 Ft 2 490 750 Ft
3 831 360 Ft 2 715 975 Ft
jún. 29-júl. 10
12/11
3 461 348 Ft 2 456 967 Ft
3 702 660 Ft 2 625 885 Ft
3 552 510 Ft 2 520 780 Ft
3 681 210 Ft 2 610 870 Ft
4 013 685 Ft 2 843 603 Ft
júl. 6-17
12/11
3 595 410 Ft 2 550 810 Ft
3 863 535 Ft 2 738 498 Ft
3 686 573 Ft 2 614 624 Ft
3 831 360 Ft 2 715 975 Ft
4 169 198 Ft 2 952 462 Ft
júl. 9-16, 10-17
8/7
2 347 410 Ft 1 677 210 Ft
2 518 035 Ft 1 796 648 Ft
2 405 423 Ft 1 717 819 Ft
2 497 560 Ft 1 782 315 Ft
2 712 548 Ft 1 932 807 Ft
júl. 11-18
8/7
2 347 500 Ft 1 677 300 Ft
2 518 125 Ft 1 796 738 Ft
2 405 513 Ft 1 717 909 Ft
2 497 650 Ft 1 782 405 Ft
2 712 638 Ft 1 932 897 Ft
júl. 12-19, 13-20
8/7
2 347 410 Ft 1 677 210 Ft
2 518 035 Ft 1 796 648 Ft
2 405 423 Ft 1 717 819 Ft
2 497 560 Ft 1 782 315 Ft
2 712 548 Ft 1 932 807 Ft
júl. 13-24
12/11
3 595 410 Ft 2 550 810 Ft
3 863 535 Ft 2 738 498 Ft
3 686 573 Ft 2 614 624 Ft
3 831 360 Ft 2 715 975 Ft
4 169 198 Ft 2 952 462 Ft
júl. 16-23, 17-24
8/7
2 347 410 Ft 1 677 210 Ft
2 518 035 Ft 1 796 648 Ft
2 405 423 Ft 1 717 819 Ft
2 497 560 Ft 1 782 315 Ft
2 712 548 Ft 1 932 807 Ft
júl. 17-27
11/10
3 283 410 Ft 2 332 410 Ft
3 527 160 Ft 2 503 035 Ft
3 366 285 Ft 2 390 423 Ft
3 497 910 Ft 2 482 560 Ft
3 805 035 Ft 2 697 548 Ft
júl. 18-25
8/7
2 347 500 Ft 1 677 300 Ft
2 518 125 Ft 1 796 738 Ft
2 405 513 Ft 1 717 909 Ft
2 497 650 Ft 1 782 405 Ft
2 712 638 Ft 1 932 897 Ft
júl. 19-26, 20-27
8/7
2 347 410 Ft 1 677 210 Ft
2 518 035 Ft 1 796 648 Ft
2 405 423 Ft 1 717 819 Ft
2 497 560 Ft 1 782 315 Ft
2 712 548 Ft 1 932 807 Ft
júl. 20-31
12/11
3 595 410 Ft 2 550 810 Ft
3 863 535 Ft 2 738 498 Ft
3 686 573 Ft 2 614 624 Ft
3 831 360 Ft 2 715 975 Ft
4 169 198 Ft 2 952 462 Ft
júl. 23-30, 24-31
8/7
2 347 410 Ft 1 677 210 Ft
2 518 035 Ft 1 796 648 Ft
2 405 423 Ft 1 717 819 Ft
2 497 560 Ft 1 782 315 Ft
2 712 548 Ft 1 932 807 Ft
júl. 24-aug. 3
11/10
3 283 410 Ft 2 332 410 Ft
3 527 160 Ft 2 503 035 Ft
3 366 285 Ft 2 390 423 Ft
3 497 910 Ft 2 482 560 Ft
3 805 035 Ft 2 697 548 Ft
júl. 25-aug. 1, júl. 26-aug. 2, júl. 27-aug. 3
8/7
2 347 410 Ft 1 677 210 Ft
2 518 035 Ft 1 796 648 Ft
2 405 423 Ft 1 717 819 Ft
2 497 560 Ft 1 782 315 Ft
2 712 548 Ft 1 932 807 Ft
júl. 27-aug. 7
12/11
3 595 410 Ft 2 550 810 Ft
3 863 535 Ft 2 738 498 Ft
3 686 573 Ft 2 614 624 Ft
3 831 360 Ft 2 715 975 Ft
4 169 198 Ft 2 952 462 Ft
júl. 30-aug. 6, júl. 31-aug. 7
8/7
2 347 410 Ft 1 677 210 Ft
2 518 035 Ft 1 796 648 Ft
2 405 423 Ft 1 717 819 Ft
2 497 560 Ft 1 782 315 Ft
2 712 548 Ft 1 932 807 Ft
júl. 31-aug. 10
11/10
3 283 410 Ft 2 332 410 Ft
3 527 160 Ft 2 503 035 Ft
3 366 285 Ft 2 390 423 Ft
3 497 910 Ft 2 482 560 Ft
3 805 035 Ft 2 697 548 Ft
aug. 1-8
8/7
2 347 500 Ft 1 677 300 Ft
2 518 125 Ft 1 796 738 Ft
2 405 513 Ft 1 717 909 Ft
2 497 650 Ft 1 782 405 Ft
2 712 638 Ft 1 932 897 Ft
aug. 2-9, 3-10
8/7
2 347 410 Ft 1 677 210 Ft
2 518 035 Ft 1 796 648 Ft
2 405 423 Ft 1 717 819 Ft
2 497 560 Ft 1 782 315 Ft
2 712 548 Ft 1 932 807 Ft
aug. 3-14
12/11
3 595 410 Ft 2 550 810 Ft
3 863 535 Ft 2 738 498 Ft
3 686 573 Ft 2 614 624 Ft
3 831 360 Ft 2 715 975 Ft
4 169 198 Ft 2 952 462 Ft
aug. 6-13, 7-14
8/7
2 347 410 Ft 1 677 210 Ft
2 518 035 Ft 1 796 648 Ft
2 405 423 Ft 1 717 819 Ft
2 497 560 Ft 1 782 315 Ft
2 712 548 Ft 1 932 807 Ft
aug. 7-17
11/10
3 283 410 Ft 2 332 410 Ft
3 527 160 Ft 2 503 035 Ft
3 366 285 Ft 2 390 423 Ft
3 497 910 Ft 2 482 560 Ft
3 805 035 Ft 2 697 548 Ft
aug. 8-15
8/7
2 347 500 Ft 1 677 300 Ft
2 518 125 Ft 1 796 738 Ft
2 405 513 Ft 1 717 909 Ft
2 497 650 Ft 1 782 405 Ft
2 712 638 Ft 1 932 897 Ft
aug. 9-16, 10-17
8/7
2 347 410 Ft 1 677 210 Ft
2 518 035 Ft 1 796 648 Ft
2 405 423 Ft 1 717 819 Ft
2 497 560 Ft 1 782 315 Ft
2 712 548 Ft 1 932 807 Ft
aug. 10-21
12/11
3 595 410 Ft 2 550 810 Ft
3 863 535 Ft 2 738 498 Ft
3 686 573 Ft 2 614 624 Ft
3 831 360 Ft 2 715 975 Ft
4 169 198 Ft 2 952 462 Ft
aug. 13-20, 14-21
8/7
2 347 410 Ft 1 677 210 Ft
2 518 035 Ft 1 796 648 Ft
2 405 423 Ft 1 717 819 Ft
2 497 560 Ft 1 782 315 Ft
2 712 548 Ft 1 932 807 Ft
aug. 14-24
11/10
3 283 410 Ft 2 332 410 Ft
3 527 160 Ft 2 503 035 Ft
3 366 285 Ft 2 390 423 Ft
3 497 910 Ft 2 482 560 Ft
3 805 035 Ft 2 697 548 Ft
aug. 15-22
8/7
2 347 500 Ft 1 677 300 Ft
2 518 125 Ft 1 796 738 Ft
2 405 513 Ft 1 717 909 Ft
2 497 650 Ft 1 782 405 Ft
2 712 638 Ft 1 932 897 Ft
aug. 16-23, 17-24
8/7
2 347 410 Ft 1 677 210 Ft
2 518 035 Ft 1 796 648 Ft
2 405 423 Ft 1 717 819 Ft
2 497 560 Ft 1 782 315 Ft
2 712 548 Ft 1 932 807 Ft
aug. 17-28
12/11
3 595 410 Ft 2 550 810 Ft
3 863 535 Ft 2 738 498 Ft
3 686 573 Ft 2 614 624 Ft
3 831 360 Ft 2 715 975 Ft
4 169 198 Ft 2 952 462 Ft
aug. 20-27
8/7
2 347 410 Ft 1 677 210 Ft
2 518 035 Ft 1 796 648 Ft
2 405 423 Ft 1 717 819 Ft
2 497 560 Ft 1 782 315 Ft
2 712 548 Ft 1 932 807 Ft
aug. 21-28
8/7
2 309 873 Ft 1 650 934 Ft
2 473 673 Ft 1 765 594 Ft
2 367 885 Ft 1 691 543 Ft
2 456 610 Ft 1 753 650 Ft
2 668 185 Ft 1 901 753 Ft
aug. 21-31
11/10
3 229 785 Ft 2 294 873 Ft
3 463 785 Ft 2 458 673 Ft
3 312 660 Ft 2 352 885 Ft
3 439 410 Ft 2 441 610 Ft
3 741 660 Ft 2 653 185 Ft
aug. 22-29
8/7
2 347 500 Ft 1 677 300 Ft
2 518 125 Ft 1 796 738 Ft
2 405 513 Ft 1 717 909 Ft
2 497 650 Ft 1 782 405 Ft
2 712 638 Ft 1 932 897 Ft
aug. 23-30
8/7
2 320 110 Ft 1 658 100 Ft
2 487 323 Ft 1 775 149 Ft
2 378 123 Ft 1 698 709 Ft
2 466 848 Ft 1 760 817 Ft
2 681 835 Ft 1 911 308 Ft
aug. 24-31
8/7
2 245 035 Ft 1 605 548 Ft
2 398 598 Ft 1 713 042 Ft
2 303 048 Ft 1 646 157 Ft
2 384 948 Ft 1 703 487 Ft
2 593 110 Ft 1 849 200 Ft
aug. 24-szept. 4
12/11
3 434 535 Ft 2 438 198 Ft
3 675 848 Ft 2 607 117 Ft
3 525 698 Ft 2 502 012 Ft
3 654 398 Ft 2 592 102 Ft
3 981 510 Ft 2 821 080 Ft
aug. 27-szept. 3
8/7
2 214 323 Ft 1 584 049 Ft
2 361 060 Ft 1 686 765 Ft
2 268 923 Ft 1 622 269 Ft
2 350 823 Ft 1 679 599 Ft
2 558 985 Ft 1 825 313 Ft
aug. 28-szept. 4
8/7
2 129 010 Ft 1 524 330 Ft
2 268 923 Ft 1 622 269 Ft
2 176 785 Ft 1 557 773 Ft
2 251 860 Ft 1 610 325 Ft
2 449 785 Ft 1 748 873 Ft
aug. 28-szept. 7
11/10
2 971 410 Ft 2 114 010 Ft
3 171 285 Ft 2 253 923 Ft
3 039 660 Ft 2 161 785 Ft
3 146 910 Ft 2 236 860 Ft
3 429 660 Ft 2 434 785 Ft
aug. 29-szept. 5
8/7
2 159 813 Ft 1 545 919 Ft
2 296 313 Ft 1 641 469 Ft
2 217 825 Ft 1 586 528 Ft
2 292 900 Ft 1 639 080 Ft
2 497 650 Ft 1 782 405 Ft
aug. 30-szept. 6
8/7
2 122 185 Ft 1 519 553 Ft
2 258 685 Ft 1 615 103 Ft
2 176 785 Ft 1 557 773 Ft
2 248 448 Ft 1 607 937 Ft
2 446 373 Ft 1 746 484 Ft
aug. 31-szept. 7
8/7
2 019 810 Ft 1 447 890 Ft
2 156 310 Ft 1 543 440 Ft
2 060 760 Ft 1 476 555 Ft
2 125 598 Ft 1 521 942 Ft
2 309 873 Ft 1 650 934 Ft
aug. 31-szept. 11
12/11
3 080 610 Ft 2 190 450 Ft
3 295 110 Ft 2 340 600 Ft
3 144 960 Ft 2 235 495 Ft
3 246 848 Ft 2 306 817 Ft
3 536 423 Ft 2 509 519 Ft
szept. 3-10
8/7
1 975 448 Ft 1 416 837 Ft
2 111 948 Ft 1 512 387 Ft
2 012 985 Ft 1 443 113 Ft
2 070 998 Ft 1 483 722 Ft
2 251 860 Ft 1 610 325 Ft
szept. 4-11
8/7
1 931 085 Ft 1 385 783 Ft
2 067 585 Ft 1 481 333 Ft
1 961 798 Ft 1 407 282 Ft
2 016 398 Ft 1 445 502 Ft
2 190 435 Ft 1 567 328 Ft
szept. 4-14
11/10
2 688 660 Ft 1 916 085 Ft
2 883 660 Ft 2 052 585 Ft
2 732 535 Ft 1 946 798 Ft
2 810 535 Ft 2 001 398 Ft
3 059 160 Ft 2 175 435 Ft
szept. 5-12
8/7
1 903 875 Ft 1 366 763 Ft
2 040 375 Ft 1 462 313 Ft
1 931 175 Ft 1 385 873 Ft
1 985 775 Ft 1 424 093 Ft
2 156 400 Ft 1 543 530 Ft
szept. 6-13, 7-14
8/7
1 903 785 Ft 1 366 673 Ft
2 040 285 Ft 1 462 223 Ft
1 931 085 Ft 1 385 783 Ft
1 985 685 Ft 1 424 003 Ft
2 156 310 Ft 1 543 440 Ft
szept. 7-18
12/11
2 898 285 Ft 2 062 823 Ft
3 112 785 Ft 2 212 973 Ft
2 941 185 Ft 2 092 853 Ft
3 026 985 Ft 2 152 913 Ft
3 295 110 Ft 2 340 600 Ft
szept. 10-17
8/7
1 903 785 Ft 1 366 673 Ft
2 040 285 Ft 1 462 223 Ft
1 931 085 Ft 1 385 783 Ft
1 985 685 Ft 1 424 003 Ft
2 156 310 Ft 1 543 440 Ft
szept. 11-18
8/7
1 849 185 Ft 1 328 453 Ft
1 985 685 Ft 1 424 003 Ft
1 873 073 Ft 1 345 174 Ft
1 917 435 Ft 1 376 228 Ft
2 077 823 Ft 1 488 499 Ft
szept. 11-21
11/10
2 571 660 Ft 1 834 185 Ft
2 766 660 Ft 1 970 685 Ft
2 605 785 Ft 1 858 073 Ft
2 669 160 Ft 1 902 435 Ft
2 898 285 Ft 2 062 823 Ft
szept. 12-19
8/7
1 903 875 Ft 1 366 763 Ft
2 040 375 Ft 1 462 313 Ft
1 931 175 Ft 1 385 873 Ft
1 985 775 Ft 1 424 093 Ft
2 156 400 Ft 1 543 530 Ft
szept. 13-20
8/7
1 866 248 Ft 1 340 397 Ft
2 002 748 Ft 1 435 947 Ft
1 890 135 Ft 1 357 118 Ft
1 937 910 Ft 1 390 560 Ft
2 098 298 Ft 1 502 832 Ft
szept. 14-21
8/7
1 753 635 Ft 1 261 568 Ft
1 890 135 Ft 1 357 118 Ft
1 767 285 Ft 1 271 123 Ft
1 804 823 Ft 1 297 399 Ft
1 944 735 Ft 1 395 338 Ft
szept. 14-25
12/11
2 662 335 Ft 1 897 658 Ft
2 876 835 Ft 2 047 808 Ft
2 683 785 Ft 1 912 673 Ft
2 742 773 Ft 1 953 964 Ft
2 962 635 Ft 2 107 868 Ft
szept. 17-24
8/7
1 709 273 Ft 1 230 514 Ft
1 845 773 Ft 1 326 064 Ft
1 716 098 Ft 1 235 292 Ft
1 750 223 Ft 1 259 179 Ft
1 879 898 Ft 1 349 952 Ft
szept. 18-25
8/7
1 658 085 Ft 1 194 683 Ft
1 794 585 Ft 1 290 233 Ft
1 661 498 Ft 1 197 072 Ft
1 688 798 Ft 1 216 182 Ft
1 808 235 Ft 1 299 788 Ft
szept. 18-28
11/10
2 298 660 Ft 1 643 085 Ft
2 493 660 Ft 1 779 585 Ft
2 303 535 Ft 1 646 498 Ft
2 342 535 Ft 1 673 798 Ft
2 513 160 Ft 1 793 235 Ft
szept. 19-26
8/7
1 630 875 Ft 1 175 663 Ft
1 767 375 Ft 1 271 213 Ft
1 630 875 Ft 1 175 663 Ft
1 654 763 Ft 1 192 384 Ft
1 767 375 Ft 1 271 213 Ft
szept. 20-27, 21-28, 26-okt. 3, 3-10
8/7
1 630 785 Ft 1 175 573 Ft
1 767 285 Ft 1 271 123 Ft
1 630 785 Ft 1 175 573 Ft
1 654 673 Ft 1 192 294 Ft
1 767 285 Ft 1 271 123 Ft
okt. 10-17, 17-24
8/7
1 528 410 Ft 1 103 910 Ft
1 664 910 Ft 1 199 460 Ft
1 562 535 Ft 1 127 798 Ft
1 586 423 Ft 1 144 519 Ft
1 699 035 Ft 1 223 348 Ft
Egyágyas felárról és gyermek kedvezményekről érdeklődjön irodánkban!