Hétvége Isztambulban

Isztambul, régi nevén Bizánc illetve Konstantinápoly, Törökország egyik legizgalmasabb és egyben legnépesebb városa. A közel 14 milliós lakosú nagyváros két kontinensen fekszik, melyeket a Boszporusz tengerszoros választ el egymástól, és mindössze három függőhíd (és egy vasúti alagút) köt össze. Az Európát és Ázsiát, illetve a Márvány és Fekete-tengert összekötő szoros mindig is fontos kereskedelmi és stratégiai helyszín volt, hiszen innen egészen az Égei-illetve a Földközi-tengerig egyenes út vezet. Isztambul építészeti szempontból is magán viseli történelmének és etnikumainak sokszínűségét. Városnézésünk során rengeteg mecsettel, templommal, zsinagógával, palotával és várral találkozhatunk, de a város bővelkedik ókori görög, római, bizánci és oszmán épületekben, hogy csak néhányat említsünk, Hagia Sophia templom, a Kék Mecset vagy a Dolmabahce Palota. Persze ne felejtkezzünk el a magyar vonatkozású emlékhelyekről sem, mint az Isztambul mellett található Héttorony, amely évszázadokon keresztül börtönként működött és ahol a magyar történelem ismert alakjai, Török Bálint, Majlád István és Bornemissza Gergely raboskodott. Isztambulban garantáltan nem unatkozik a látogató, a város sokszínűsége, vibráló atmoszférája mindenkit elvarázsol.

Isztambul időjárás előrejelzés
Dátum 10.03. 10.04. 10.05. 10.06. 10.07.
Időjárás
Maximum 22°C26°C28°C27°C23°C
Minimum 18°C20°C22°C23°C19°C
Eső (mm) ---13
Szél (km/h) 11 ↗12 ↗8 ↙9 ↗16 ↘
Vissza a képekhez
Szállástípus:
hotel
Étkezés:
reggeli / vacsora befizethető
Szobatípusok:
2 ágyas szobák
Turnusok:
fix turnusok, 3-4 éjszaka
Program tipusa:
körutak
Utazás:
repülővel
Távolság Budapesttől:
1330km
Egyéb:
Min. 20 főtől

Fontos tudnivalók

Beutazási feltételek: 2022.11.11-től magyar állampolgárok érvényes személyi igazolvánnyal vagy érvényes útlevéllel utazhatnak Törökországba. A személyi igazolványnak vagy az útlevélnek még legalább 180 napig kell érvényesnek lennie a Törökországba történő beutazást követően.

Naprakész információk: https://konzinfo.mfa.gov.hu/utazasi-tanacsok-orszagonkent/torokorszag

 

Elhelyezés

  • 4*-os szállodában (pl. Hotel Buyuk Sahinler)
  • 2 ágyas szobákban

Étkezés

  • reggelis ellátást az ár tartalmazza
  • vacsora felár ellenében igényelhető: KIZÁRÓLAG 5 nap/4 éjszakás turnusok esetén - kérje ajánlatunkat!
  • Szállodai vacsora - nincs lehetőség választani! Leves (napi kínálat); hideg vagy meleg előétel; saláta (napi kínálat); főétel a körettel (napi kínálat) Desszert vagy gyümölcs, ásványvíz

Utazás

  • a TURKISH AIRLINES menetrendszerinti járatával
  • A díj a feladott poggyász árát tartalmazza.
  • Tervezett menetrend 2024-ben
  • Téli időszámítás szerint:
    BUD-IST  09:30 - 13:30
    IST-BUD  19:25 - 19:30
  • Nyári időszámítás szerint:
    BUD-IST  09:05 - 12:15
    IST-BUD  18:35 - 19:30
    A menetrendváltoztatást a légitársaságok fenntartják!

Program

1.nap
Találkozó a Liszt Ferenc repülőtéren, elutazás a Turkish Airlines járatával Isztambulba. A megérkezést követően találkozó a repülőtéren, a helyi magyar nyelvű idegenvezetővel, majd transzfer a szállodába. A bejelentkezés után rövid séta idegenvezetőnkkel a környéken, a nyitva tartás függvényében látogatás a Nagy Bazárban, ott és azt követően szabad program. A Nagy Bazár, a világ egyik legnagyobb fedett piaca, Isztambul belvárosában található. A bazár magja két, XV. századi kupolás raktárépület volt, melyekhez az évszázadok során utcákat csatoltak, azokat lefedték, így alakult ki a mai bevásárlóközpont, kihagyhatatlan élményt nyújt, ahol az aranyművesek, bőrösök, lámpa- és kelmeárusok utcáiban bolyongva elragad bennünket a vásárlási láz.

 

2. nap:
Reggeli után félnapos klasszikus városnézés Isztambulban (árban). Isztambul, a városnézés Mekkája. Ha templomokra vágyik, megkapja. Ha mecsetekre kíváncsi, itt a legszebbeket csodálhatja. Paloták bőséggel vannak, és ha bazárban akar kószálni, itt találja a legnagyobbat. A két kontinensen fekvő város, Isztambul a világ egyik legizgalmasabb városa. A régi és az új, a kelet és a nyugat érdekes keveredése és Európát Ázsiával összekötő különös földrajzi helyzete felejthetetlenné teszi a látogatást. Mint három birodalom korábbi fővárosának, Isztambulnak a múltat idéző jelei mindenütt fellelhetők a hajók kürtjétől a müezzinek imára hívó hangjáig, a mecsetek aranyos kupoláiról visszaverődő napsugaraktól a bizánci mozaikfigurák hipnotikus tekintetéig. A város a Boszporusz és keskeny öble, az Aranyszarv-öböl, valamint a Márvány-tenger európai és ázsiai tagolt partján terül el. A városnézést a Szultánmecset kerületben kezdjük, Isztambul szívében az Hagia Sophiánál (Isteni Bölcsesség Temploma). Az Hagia Sophia egy korábbi templom helyén épült, amelyet még 360-ban építtették. A ma látható, a bizánci építészet csúcsának tartott Hagia Sophia-t 537-ben szentelték fel, ma már hivatalosam is mecsetként működik. Következő állomásunk a vele szemben található Kék Mecset lesz. A mecset a világ egyik leghíresebb épülete, karcsú minaretjeinek száma hat, ami egyedülálló. Nevét négy tartóoszlopát fedő azúrkék csempedíszítésről kapta. Délután szabad program.

 

3.nap:
Reggeli után szabad program, vagy fakultatív hajókirándulás a Boszporuszon, látogatással a Fűszer Bazárban. A két kontinens határát képező, 30 km hosszú tengerszoros a Fekete-tengert és a Márvány-tengert köti össze, mind dföldrajzi fekvését, mind történelmét tekintve stratégiailag igen fontos volt. Erről árulkodnak a két partján található erődrendszerek is, amelyeket később csodálatos paloták váltottak fel. A Fűszerbazár Isztambul legrégebbi bazárja, a 17. században épült. Eredetileg csak gyógyszereket és fűszereket árultak, azonban mára a kínálat sokat bővült, itt érdemes beszerezni az igazi török édességeket is.

 

4.nap
Délelőtt szabadprogram
, majd délután a menetrend függvényében transzfer a repülőtérre, hazautazás.


5.nap:
5 nap/4 éjszakás turnusok esetén +1 nap szabadprogram, fakultatív kirándulási lehetőségről a helyszínen az idegenvezető ad tájékoztatást.

 

Tájékoztató a fakultatív programokról, a helyszínen fizetendő belépőkről, egyéb költségekről:

  • A díjon felül – igény szerint - fizethető: helyszíni belépőjegyek díjai, az egyéb italfogyasztás, a fakultatív kirándulások és személyre szabott szolgáltatások árai.
  • Helyszínen fizetendő belépőjegyek - kötelező nincsen, az érdeklődés függvénye! (120 EUR/fő)
  • Helyszínen kötelezően fizetendő szervízdíj 10 EUR/fő
  • helyszínen fizetendő belépőjegyek: kb. 30 EUR/fő
  • Hajókázás a Boszporuszon (min. 4fő): 18.900 Ft/fő, irodánkban fizetendő
  • török est vacsorával (min. 4fő): 24.500 Ft/fő, irodánkban fizetendő
  • Szilveszteri csoport esetén szilveszter est a Boszporuszon hajón (min. 4 fő) 99.900 Ft/fő, szilveszteri est az étteremben (min. 4 fő) 64.500 Ft/fő (török est helyett).


Minimum létszám: 20 fő.

*Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy előre nem látható események miatt az ajánlatban meghirdetett programok módosulhatnak az idegenvezető legjobb belátása szerint, illetve a programok sorrendje változhat.

Árak

Az ár tartalmazza:

  • szállást
  • reggelis ellátást
  • repülős utazást
  • felsorolt programokat
  • idegenvezetést
  • foglalási díjat
  • reptéri illetékeket
  • transzfereket a szállás és a reptér között oda-vissza

Az ár nem tartalmazza:

  • fakultatív programokat, és belépők árát
  • fakultatív vacsorát
  • egyágyas felárat - érdeklődjön irodánkban
  • betegség-, baleset- és poggyászbiztosítást: irodánkban köthető
  • kötelező útlemondási biztosítást: a megrendelt szállás, étkezés és utazás díjának 3,0%-a

 

Bruttó árazás!

Az alábbiakban található árak TELJES ÁRAK (bruttó árak), melyek tartalmazzák a szállás, a megadott ellátás, a megadott közlekedés és hozzátartozó illetékeket (repjegy vagy buszjegy), a transzfer, a foglalási díj és a telepített magyar idegenvezető költségeit, minden kötelezően itthon fizetendő díjat. A díjon felül - igény szerint - irodánkban fizethetők az útlemondási biztosítás és az utasbiztosítás (BBP) díja, esetleges vízumdíjak, a helyszínen fizethetők a fakultatív programok, bizonyos helyszínen igénybe vehető szolgáltatások (pl.: széf bérlés, légkondicionálás, kaució, stb).

Részvételi díj (Ft/fő/turnus)nap/éj2 ágyas standard pótágyazható szoba
okt. 19-22, 23-26, nov. 1-44/3MEGTELT
nov. 28-dec. 1, 5-84/3234 900 Ft
229 900 Ft
dec. 30-jan. 24/3279 900 Ft

További információ

Ajánlatkérés, foglalás és további információ a(z) varoslatogatas@utazas.info címen vagy irodánkban.

A foglalás menetéről bővebben itt olvashat