3 napos autóbuszos utazás Krakkóba, ahol lehetőség nyílik a nevezetességek megtekintésére, valamint részt vehetünk a karácsonyi forgatagban is. Utunk során ellátogatunk a Wieliczkai sóbányába is, valamint a meseszép Zakopánét is útba ejtjük.
Étkezés: reggeli
Szobatípusok: 2-3 ágyas szobák
Turnusok: 3 nap-2 éjszaka
Program tipusa: körutak
Utazás: autóbusszal
Távolság Budapesttől: 395km
Az Európai Egészségbiztosítási Kártya nem elegendő, viszont az ellátáshoz LENGYELORSZÁGBAN feltétlenül szükséges, illetve megkönnyíti az ellátást. Amennyiben rendelkezik Európai Egészségbiztosítási Kártyával, kérjük feltétlenül hozza magával!
1. nap:
Indulás 06.00-kor Budapestről, a Hősök teréről, a Műcsarnok mögötti parkolóból. Folyamatos utazás Lengyelországig, útközben rövid pihenőkkel. Délután városnézés Krakkóban,– az érkezés függvényében az alábbi nevezetességeket tekintjük meg: Wawel dombon a Katedrálist, melyben a királyi sírok találhatóak, Szent Péter és Pál templom, Mária templom, Fő tér, Posztócsarnok, Flórián kapu, Barbakán. Innen az Egyetemhez sétálunk, a Collegium Maius épületéhez. Ezt követően szabadidő a fahéjillatú, karácsonyi díszbe öltözött belvárosban. Séta a karácsonyi vásári forgatagban. Este szállásfoglalás. Fakultatív vacsora a hotelben.
2. nap:
Reggeli után látogatás a Wieliczkai sóbányába. A Világörökség részét képező sóbánya páratlan képződményeivel, faragott szobraival és sókápolnájával mindenki számára érdekes látnivaló.
A bányalátogatás után fakultatív kirándulás lehetősége Auschwitzba, magyar nyelvű idegenvezetéssel a koncentrációs táborban. A II. világháború borzalmait tényszerűen bemutató kiállítások mind az anyatáborban Auschwitzban, mind pedig Birkenauban bemutatásra kerülnek. A múzeum látogatása 3 órán keresztül tart. Késő délután visszautazás Krakkóba.
Akik nem szeretnének részt venni az Auschwitz-Birkenau programon, helyi vezetőnkkel gyalogos séta keretésben ismerkednek Krakkó zsidónegyedével.
Este fakultatív vacsora egy belvárosi étteremben. Szállás ugyanott, ahol az előző éjjel.
3. nap:
A szálláshely elhagyása után utunk Zakopaneba, Lengyelország téli fővárosába vezet. A kitűnő klimatikus adottságokkal rendelkező városban pár órát töltünk. Ez idő alatt lehetőség nyílik a Gubalowka csúcsra felvonóval feljutni (A felvonó téli karbantartása előreláthatólag 2022.november 29-december 15-ig tart.), nézelődni és vásárolni a piacon, illetve megkóstolni a finom sajtokat. Ez alkalommal nem csak sajtok kóstolására nyílik majd lehetőség, hanem további karácsonyi ajándékokat is vásárolhatunk. Fakultatív ebéd egy tipikus goral étteremben, helyi specialitással. Kora délután hazaindulás Zakopane-ból. Érkezés Magyarországra a késő esti órákban.
Tájékoztató a fakultatív programokról, a helyszínen fizetendő belépőkről, egyéb költségekről:
A fakultatív programok min. 25 fő részvételével indulnak.
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák. (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség). Az út részvételi díja minden esetben csak a csoportkísérő idegenvezető díját tartalmazza.
Azokban az esetekben, ahol a múzeum, nevezetesség vagy város kötelezően előírja a helyi idegenvezető alkalmazását, az külön, a belépőjeggyel együtt fizetendő a programokon való részvétel arányában.
Az utazás min. 35 fő részvételével indul.
*Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy előre nem látható események miatt az ajánlatban meghirdetett programok módosulhatnak az idegenvezető legjobb belátása szerint, illetve a programok sorrendje változhat.
A GYORSASÁG ELŐNY!!
ELŐFOGLALÁSI AKCIÓK EGÉSZ ÉVBEN!!
Azon kedves Utasok, akik időben lefoglalják utazásaikat (40% előleg befizetésével), kedvezményes áron utazhatnak. Kedvezményeinket a foglalás és az indulás közötti napok számával határozzuk meg, ha korán foglal akkor magasabb a kedvezmény mértéke:
Indulás előtt:
Az előfoglalási kedvezmény más kedvezménnyel nem vonható össze!
Az ártáblázatban az aktuális, a megtekintés napján érvényes előfoglalási akciós ár kerül megjelenítésre rózsaszínnel!
Az ár tartalmazza:
Az ár nem tartalmazza:
Részvételi díj (Ft/fő/turnus) | nap/éj | 2 ágyas | 3 ágyas | 4 ágyas |
dec. 1-3, 15-17 | 3/2 | 69 900 Ft 62 910 Ft | 69 900 Ft 62 910 Ft | 69 900 Ft 62 910 Ft |
Ajánlatkérés, foglalás és további információ a(z) korut@utazas.info címen vagy irodánkban.