A csúcson túl...

Idén január utolsó hétvégéjén kiruccantunk egyet Chopokra, hogy síeljünk egy kicsit. Úti célunk az északi oldal volt, ahol első nap kellemesen telt. Szép tiszta idő volt, a szél sem fújt. Bár kevés volt a hó, a pályák jó állapotban voltak, csak délutánra lett egy-két helyen kicsit jeges, de összességében nagyon jól síelhetők voltak, hála a hóágyúzásnak. Csak nagy szívfájdalmamra a csúcsra menő felvonók nem üzemeltek a kevés hó miatt, de bőven kárpótoltak a működő pályák.

Másnap azonban mégis győzött a kíváncsiság... Meg kell néznem, mi van a hegy túl oldalán! És mivel aznap úgysem lehetett egész nap síelni, mert időben haza kellett érni, ezért csatlakozott hozzám elhatározásomban az egyik kollégám is. Így hát korán elindultunk és felmentünk a felvonóval Lukováig, ahol a régi olasz felvonó alsó állomásából egy hangulatos éttermet varázsoltak, megtartva a felvonó mechanikáját díszletként. Az étterem étlapjából megtudtuk, hogy ez a felvonó az 50-es években készült el és majdnem a század végéig funkcionált.  Érdekessége, hogy ebben az ülőliftben nem szemben ültek az utasok, hanem oldalt a menetiránynak. 

Miután az étteremben megittunk egy kis forró teát, felkészültnek éreztük magunkat, hogy a számtalan túrasíző nyomait követve meghódítsuk a csúcsot. Felkötöttem hát a sílécem a hátizsákomra és elindultunk felfelé a hegyen. Az időjárás aznap is kegyes volt hozzánk: ragyogó napsütés, szélcsend. Kb. másfél órára tippeltük az utat a csúcsig, de egy röpke óra alatt felértünk a felvonók mentén. Fent a csúcson hirtelen kitárult elénk a világ. A tiszta időben olyan volt, mintha a világ tetején állnánk, északra a Magas Tátra havas csúcsai magaslottak, délen egészen a Börzsönyig elláttunk. A csúcson a régi felvonó és a meteorológiai állomás épületeit vastagon borította a zúzmara utópisztikus külsőt kölcsönözve neki. Emelkedett hangulatban nézelődtünk még egy kicsit a csúcson élvezve a napsütést, majd betértünk a csúcson lévő menedékházba, amit első sorban freerideosok és túrasízők látogatnak, de a felvonó is feljön idáig a déli oldalról is. Itt egy finom árpaszörp után elbúcsúztam kollégámtól, aki síléc nélkül jött fel és elindult lefelé, én meg, miután megkérdeztük, hogy a bérlet a déli oldalra is jó-e, lecsúsztam a déli oldalon, ahol sokkal kevesebben voltak és kifejezetten kellemes hóviszonyok mellett napsütésben csúszhattam egészen a hegy aljáig.

Mivel sajnos nem sok időnk maradt a hazaindulásig, ezért innen felvonóval felmentem egészen a csúcsig, ahol még egyszer körbenéztem, és nekiindultam, hogy még egyszer lecsússzak az északi oldalon. A felső részen, ahol nem működött a felvonó, figyelni kellett az itt-ott kiálló kövek miatt, de ezeket leszámítva kényelmesen le lehetett csúszni a házig. Ott ismét találkoztam többiekkel. Még megittunk egy forró teát a kandalló melletti fűtött padokon, aztán irány a parkoló. Mivel én aznap még nem síeltem az északi oldalon meglepődve tapasztaltam, hogy a másnap este már kicsit lecsupaszított jeges pályát milyen jól rendbe rakták az éjszaka, így ez az utolsó csúszás is nagy élmény volt egészen a hegy aljáig, ahol már csak az rontotta el, hogy le kellett csatolni, és indulni kellett haza...


Like-olj minket és nyerj egy balatoni hétvégét!
Hírlevél regisztráció