Új hatüléses síliftet építenek Chopok Északon

2010.09.12.

Új hatüléses síliftet építenek Jasnán




Folytatódnak a sok millió eurós fejlesztések a legnagyobb szlovákiai síterepeken. Chopok Északon új hatüléses felvonó épül.

Nem lassítanak a szlovákok! A tavalyi sok millió eurós fejlesztések után ebben a szezon ismét mélyen a zsebükbe nyúlnak a Chopok északi felén üzemelő lifttársaság tulajdonosai.
Tavaly az év szlovákiai szenzációját jelentette a majdnem 20 millió euróból felépített új kabinos felvonó, amelyik a közel 30 éves piros tojásos liftet váltotta Otupnénél.

Idén egy 1978-ban beüzemelt, vagyis 22 éves Tatrapoma tányérost cserélnek modern ülős felvonóra.
A Zahradky és Priehyba között épülő Doppelmayr felvonó a tervek szerint 2010 decemberére készül el. Egyelőre az oszlopok, illetve a gépház alapozásánál tartanak, hamarosan helikopterekkel rakják a helyükre az oszlopokat.
Az új felvonó 1038 méterről 1380 méterre viszi majd fel a síelőket, a hossza 1285, a szintkülönbség 341 méter. Kapacitása 2400 fő óránként, ami háromszor akkora, mint a régi tányéros felvonóé volt. Várhatóan ezzel tovább csökken a sorok hossza Zahradkynál, ahonnan már eddig is indult egy hatüléses, de ünnepnapokon azért meglehetősen sokat kellett várni. 

Összesen 62 hatszemélyes ülőkét szerelnek fel, ezek kétharmadán narancssárga szélvédő buborék lesz, a maradék egy harmadra nem kerül buborék, ez segít abban, hogy viharos időben is járhasson a lift.
Az új Doppelmayr RPD technikának köszönhetően akár 14 m/s-os, vagyis 50 kilométeres óránkénti szélben is lehet majd használni a felvonót.
Nem ez lesz az egyetlen újdonság ebben a szezonban Chopok Északon. Fejlesztik a hóágyúrendszert, új parkolóhelyeket alakítanak ki, és megnyitnak egy új éjszakai aprés ski bárt, valamint diszkót is.

Forrás: www.sitv.hu

További hírek - Chopok-Észak (Jasná)

 Hosszú hétvégék
Legjobb ár

Balaton előfoglalás

Horvátország apartmanok

Horvátország hotelek

Görögország előfoglalás

Görög szigetek előfoglalás

Azonosító:
Jelszó:
 
Campus Club Utazási Iroda Eng. U-000107