Mágneses sílift gyerekeknek

2010.12.27.

Mágneses sílift gyerekeknek


Már Ausztriában is megjelent az első mágneses sífelvonó. Éppen ott adták át, ahol nemrég kizuhant egy kisfiú a felvonóból.

Átadták Ausztria első mágneses védelemmel felszerelt sífelvonóját. A francia Magnestick cég által gyártott különleges felvonót Tirolban, a SkiWeltben adták át, egészen pontosan Westendorfban.
A Magnestick cég évek óta gyárt mágneses felvonókat, a működési elvük nagyon egyszerű:
az ülős liftek háttámlájára egy nagyteljesítményű mágnest szerelnek, a gyerekekre pedig olyan mellényt adnak, amelyiknek a hátuljára egy fém korong van erősítve.
Amikor elindul a lift, a rendszer automatikusan aktiválja a mágnest, vagyis odatapad a gyerek a háttámlához, így nem tud kiesni a liftből. A hegyállomáson elveszti a mágnesességét a támla, így a gyerekek könnyedén ki tudnak szállni. Van videó is a mágneses felvonóról, itt lehet megnézni.
A legtöbb ilyen felvonó Franciaországban működik, de vannak már Amerikában is hasonló berendezések. A rendszer kiépítése a gyártó szerint mindössze a sílift árának 1-2 százaléka, vagyis nem jelentős a pluszköltség. 

Érdekesség, hogy az átadás előtt néhány nappal ugyanezen a tiroli síterepen, vagyis a SkiWeltben kizuhant egy tízéves kisfiú az egyik felvonóból. Söllben, egy kétüléses lifttel, egyedül utazott, és nem sokkal az indulás után kiesett az ülésből. Majdnem 7 métert zuhant a jeges hegyoldalra, súlyos hátsérülésekkel vitték kórházba. A fiú nem csukta le a biztonsági korlátot, még vizsgálják, hogy miért. 

Egyre több síterepen, és egyre több országban teszik kötelezővé a bukósisakot a gyerekek számára, szakértők szerint a mágneses liftek elterjedése lehet egy következő lépés a biztonságos síelés felé vezető úton.

Forrás: www.sitv.hu  

További hírek - Ausztria

2012.01.25.Hatalmas hó Lachtalban!
2011.01.11.Lachtal: hatüléses lift és új pályák
2011.01.06.Milliós fejlesztések Gerlitzen síterepén
2011.01.02.Téli-nyári bobpálya Kaprunban
2011.01.01.Kevesebb sérülés az idei szezonban
2010.12.07.Síszünetek 2010/2011
2010.12.03.Balesetveszélyes bukósisak nélkül síelni
2010.12.02.Lehet síelni a határhoz közeli terepeken
2010.12.01.A síelés véd a koleszterin és szívbetegségektől
2010.11.25.Már sok helyen lehet síelni Európában
2010.11.15.Síkresz: biztonsági szabályok
2010.11.07.Egyre több magyar síel Stájerországban
2010.11.04.A legtöbb európai Ausztriában síel
2010.11.02.Új kabinos felvonó Tauplitzon
2010.10.29.Drágulnak a síbérletek Alsó-Ausztriában
2010.10.26.Méteres hó Olaszországban és Ausztriában!
2010.10.22.Schladming, Dachstein: szezonnyitás!
2010.10.18.Hólánc és téli gumi szabályok
2010.10.17.Életveszélyes sí- és snowboardverseny a legbátrabbaknak
2010.10.14.Jó hír, terjeszkedik a Mölltal gleccser!
2010.10.11.Az első snowboard világbajnokságot Oslóban rendezik
2010.10.07.10 euróért síelhetnek idén a fiatalok Ausztriában
2010.10.02.Tökéletes hóviszonyok Söldenben a verseny előtt
2010.09.25.Egyre modernebb pályák várják a síelőket Salzburg tartományban
2010.09.22.Elkezdődött a síszezon a Kaprun gleccseren
2010.09.18.Új nyolcszemélyes lift épül Schladmingban
2010.09.11.Ausztriai gleccserek 2010-2011-es nyitási időpontjai
2010.09.08.Hatékonyabb hóágyúzás GPS-szel Semmeringen
2010.09.03.A 2010-2011-es szezon újdonságai Tirol sípályáiról
2010.08.31.40 cm hó egy éjszaka alatt Ausztriában!
2010.03.15.Kiváló hóhelyzet Lachtalban!
2010.01.16.Kevesebb síbaleset idén
2010.01.12.33 km száguldás
2010.01.07.Nagy havazás várható
2009.12.29.Hójelentés Ausztria
2009.12.27.Januártól kötelező a bukósisak Stájerországban a 15 év alattiaknak
2009.12.14.Hójelentés Schladmingból
2009.12.03.Jön a hó, nyit Nassfeld
2009.11.03.30 centi hó Nassfelden
2009.11.01.Nov. 1-től téli gumi kötelező Ausztriában!
2009.10.28.Akció Nassfelden
2009.10.22.Újdonságok Bad Gasteinben
2009.10.15.Újdonságok Karintia síterepeiről
2009.09.15.10 centi hó! Indulnak a liftek
 Hosszú hétvégék
Legjobb ár

Balaton előfoglalás

Horvátország apartmanok

Horvátország hotelek

Görögország előfoglalás

Görög szigetek előfoglalás

Azonosító:
Jelszó:
 
Campus Club Utazási Iroda Eng. U-000107