2005.09.19

Íme, hát... hazajötttem én is... (már egy hete, de még csak most volt időm bekukkantani) még mindig a hatása alatt vagyok, egyszerűen fantasztikus, minden porcikám visszavágyik,

Buszos út volt, de szerencsére egy túrakedvelő, barangolós, kalandvágyó idegenvezetőnk volt, aki minden klassz helyre elvitt minket (kivéve Zonzát sajnos, mert esett az eső, és azt mondta, nem kedvez a túrának...:((( )

Különben Morianiban szálltunk meg, de igazatok volt, az szinte egy jelentéktelen kis hely a többihez képest, jó is, hogy mindennap máshova kirándultunk Castagniccia, Corte, Ajaccio, Bonifacio, Calvi.....és a többi... és utolsó nap, na hát, az volt a betetőzése az egésznek, nekem legalábbis az tetszett legjobban, ez pedig Cap Corse volt!!!! Mennyei, lenyűgöző!

Szóval... megérte. Nagyon klassz volt, és mindenkinek ajánlani is fogom Korzikát, sőt: vissza is megyek, amint lehetséges.

folyt. köv.


2005.09.28

Sziasztok.

Már nemsokára három hete hogy hazajöttem, de nem tudom feledni, és egyre csak visszavágyom oda!

Még nem írtam az élményeimről, csak címszavakban, vagy még úgy se, most kicsit bővebb leszek.

Csak hát azt sem tudom, hol kezdjem. Talán az elején. :)

Nekem az oda vezető út is király volt, végig autópálya, ha jól figyeltem, és olyan izgalmas volt, hogy elhaladtunk Padova, Velence, Firenze, Bologna mellett...

A hajón remek volt az idő, süttettük magunkat, le is barnultunk.

Aztán amikor négy óra elteltével feltűnt a sziget, sokan vad fotózásba, filmezésbe kezdtek (én is), mire kiderült, hogy ez még nem is Korzika, hanem valami kis szigetecske útközben... lett is nagy kacarászás....

Egyébként én még nem sok helyen voltam külföldön, szóval olyan voltam szinte, mint az újszülött, akinek minden új. nagyjából ennek megfelelően is kapkodtam állandóan a fejem, és időnként még sikongattam is, vagy csak magamban ámultam egy-egy viaduktnál például, amikor Ajaccio felé keltünk át a hegyeken, Corte környékén, azt hiszem.

Szóval a hajó nekem nagyon tetszett, még sosem utaztam ekkora "járgányon", és szerencsére időben is érkeztünk, úgyhogy remek helyünk volt, de tapasztalatom szerint a négy-öt óra (merthogy cseppnyi kését is bele kell kalkulálni) bőven elegendő ahhoz, hogy a hajó minden szegletében időzzünk kicsi, és úgy nézelődjünk, satöbbi.

Szálláshelyünk: Moriani Plage. Finoman szólva nem voltam elájulva tőle, de persze erre csak akkor jöttem rá, amikor más, szebbnél szebb helyeket is megcsodáltunk.
szóval mindössze tizenegy napot voltunk, utazással együtt.

Először is voltunk Castanicciában, szép volt, szép volt, de valahogy az idő előrehaladtával egyre szebb helyeket láttunk, úgy rémlik így visszaemlékezve.

Aztán útban Ajaccio felé megálltunk Cortéban, nekem már az oda vezető út is nagyon tetszett, és maga Corte is, és nem is tudom, talán a szép, napsütéses időnek meg a kellemes társaságnak volt köszönhető, de nekem Ajaccio is elnyerte a tetszésemet, hangulatos nagyváros szerintem, mondjuk tényleg a csapból is Napóleon folyik, de ez feledhető.

Azért vannak csodás növényzetek, a főtér nekem nagyon tetszett, a kikötő is, órákig lehetne barangolni ott (igazából az ilyen szervezett program hátulütője az, hogy mindent rohanvást kell megnézni, és ez időnként minket az őrületbe kergetett...).

Aztán jött Calvi - a rossz idő miatt változott a program, csúsztattunk, ha jól emlékezem, egy szabadnap helyére szúrtuk be, de mint írtam, nagyon megérte, mert nekem ez volt az egyik, ami nagyon tetszett. Pesrze útközben megjavult az idő, tehát tudtunk strandolni is az öbölben, és szerintem nagyon élvezetes volt, hogy időnként elsuhant ott a vonat, igazán hangulatos volt, és a heygtetőan az a hófehér Madonna-szobor, meg lent a város, szerintem festői! Gyíkok, bozót, hú, szuperjó volt.

Jut eszembe: minden, amit csak megkóstoltunk, mennyei volt. A merguez, a sárgadinnye, a gesztenyelekváros palacsinta, a lazac és valamilyen halak még, a köretként feltálalt főtt paradicsom valami fűszerrel, a "tepsis krumplijuk" mind mind külön csoda, igazi ínyencség.

Na és akkor folytatom a többit. Bonifacio is tetszett, de nagyon rányomta a bélyegét a kirándulásunkra a viharos időjárás. elmentünk egy egyórás hajómenetre, és amikor indultunk, még nagyban sütött a nap, az útközben feltámadt szélvihar azonban felkorbácsolta a tengert, és azt hittük, ottmaradunk (ez persze enyhe túlzás), elég ijesztő volt, és sajnos úgy szakadt az eső, hogy nemhogy fényképezni meg filmezni, még látni is alig tudtunk.

A hajóskapitány annyira jellegzetesen francia (vagy korzikai?) volt, de tényleg, édes volt, és az út végén, a kikötőbe tertva, még rátett egy lapáttal, és meginogtatta a hajót, mi meg sikongattunk :-) élmény volt!

Ja, majd elfelejtettem a különben feledhetetlen hallevesüket. én imádom a mi halászlénket, és édesapám igazán remekül el is tudja készíteni, de ez bizony majdhogynem lepipálta...! Sőt! Ha most belegondolok, az étterem, ahol ettük, a hangulat, a fények, a tenger, ezek így együtt és a hallé - túltesz az itthonin.

A gesztenyesör finom, a boraik még tán ennél is finomabbak, főleg a nagyon vörös száraz és a rozé. de hát kinek a pap, kinek a papné.

Hoztunk haza pástétomokat, meg mirtuszlikőrt, gesztenyepálinkát,meg limoncellót, és lekvárokat meg csokikat, mi is ünnepi alkalmakra tartogatjuk majd:-)))

Amúgy Bonifacióban (asszem ott volt) ettem életem legjobb fagyiját: három gombócot kértem, de mire belelakpátolta a tölcsérbe a kiválasztott finomságokat, úgy látszott, mintha legalább hat-hét lenne benne - na persze magyar szemmel. Mogyorót kértem (benne volt legalább tizenöt szem egész mogyoró!) és epret, a harmadikra csak úgy rámutattam, nem tudom, mi volt, de finom volt, ja, de hülye vagyok, pisztácia volt, az is tele pisztáciával...

És akkor jöjjön egy beszámoló a számomra legkorzikaibb, legeslegjobb, legszebb, legvadregényesebb, legfélelmetesebb, legtutibb utazásról, ez pedig CAP CORSE.
(persze lehet, hogy van még ennél is szuperebb Korzikán, de azok közül, amerre mi jártunk, nekem ez volt a nyerő!)

Nem fogok tudni mindent részletesen leírni, de próbálkozom - ha nem baj.... :-)

Hogy mi tetszett benne? MINDEN! Én majd megőrültem a buszon! Nem féltem, mert klassz, ügyes, megbízható sofőrünk volt, hanem inkább izgatott voltam, és kis útikönyvemben folyamatosan néztem az útvonalat. Persze időközben megálltunk néhány helyen, Erbalungában, Macinaggióban, ezek mind nagyon hangulatos városkák, szerintem

És aztán ahogy haladtunk egyre feljebb és feljebb, a kis légkondis busszal, hiába volt benne légkondi, énrólam folyt a víz, izzadt a tenyerem, és miközben nem tudtam nem odanézni (a tengerre, a félelmetes mélységbe), folyamatosan szorítottam az előttem ülő székének hátulját, na, értitek: kapaszkodtam.

Valami lenyűgöző élmény volt!!! És éppen az adta lenyűgözőségét, hogy egyszerre töltött el csodálattal és félelemmel.

Volt egy-egy pillanat, amikor bevillant: hát, mindegy. ha esetleg lezuhanunk, hát akkor már úgyis mindegy. gyönyörűséges tájak vannak arrafelé.

Na és aztán végre eljutottunk a szélmalomhoz: Moulin Mattei-hez. Az is maga a csoda. Ez is maradandó élmény lesz nekem, mert ott fönt (hát, pontosan nem tudom, ez hány méteren van, de biztos magasan... vagy csak úgy tűnt? nem tudom) úgy fújt a szél, mint még sohasem azelőtt. és nem volt kellemetlen, hanem inkább olyan megnyugtató, olyan világvége-érzésem lett, de olyan boldogságos, olyan megnyugtató.

Szóval úgy éreztem akkor, ott, hogy oda el kellett menni, hogy ez a "borzasztó" szél kifújjon belőlem minden rossz emléket, bajt, betegséget, fájdalmat, boldogtalanságot. és én tényleg el is hittem, hogy kifújta... :-)))

A szélerőművek is érdekes látvány voltak! Hát ugyebár gondolom, nem hiába építették ezeket oda.

Mentünk tovább: tudtam, hogy az út "neheze" még hátravan, mert az idegenvezető mondta, hogy a nyugati parton már jóval föntebb, ha jól emlékezem, úgy 60 méternyire, de nem biztos leszünk fönn a tengerpart mentén.

Na hát mondanom se kell, megint beizgultam, folytatódott a halálszakasz. ahogy haladtunk, folyton nézelődtem, visszafelé is, hogy te jó ég, ott jöttünk, érdekes volt látni a hegy oldalába vájt autóutat, ez azért nem kis munka lehetett, mire ezt véghez vitték.

Folyt. köv. (ne haragudjatok rám, amiért ilyen bő lére eresztem... muszáj megosztanom, egyszerűen muszáj!)


2005.09.30

Szóval folytatódott az utunk Korzika ujja körül.

Moulin Matteiről visszafelé a nyugati part mentén - nos, valóban fentebb voltunk immár, úgy tűnt, jóval fentebb! De hát csodálatos volt. Centuri Portban álltunk meg - irtó büdös volt a kis halászfaluban: halszag. De ez meg ezzel együtt volt érdekes. Mondjuk éppen sziesztaidőben érkeztünk, így aztán olybá tűnt, mintha elmentek volna otthonról, minden zárva, mintha Csipkerózsika-álmot aludtak volna éppen.

Kezdtünk éhesek lenni, és igazán szívesen vettünk volna valami harapnivalót, de mondom, minden zárva volt, így csak leültünk egy kis forráshoz, és csak ültünk percekig, és élveztük a szikrázó szeptemberi napsütést. Aztán továbbindultunk. Megint az út. Kész gyötrelem! Idegzsába!

Tudtuk jól, a következő megálló az isteni Nonza lesz. És a frenetikusan izgalmas és észveszejtő út közben már annyiszor jó szolgálatot tett Polyglott útikönyvet forgatva mindig nyomon tudtuk/tudtam követni, mennyi ideig tart még a "rémálom".:-)))

Megérkeztünk Nonzába, kicsit körülnéztünk a városban, nagyon szép, találkoztunk egy dunakeszi magyarral, kellemes, jóleső érzés volt... de nem sokáig nézelődhettünk, mert a program sajnos sietős volt, és azidegenvezető előirányozása alapján másfél óra állt rendelkezésünkre Nonzában, beleértve a városnézést és a strandolást.

Kb. 16-an voltunk, de a strandot csak öten választottuk programként. Föntről úgy láttuk, nincs valami nagy tolongás odalent, de persze akkor még fogalmunk sem volt, mivégre ez a nagy üresség. Óriási lelkesedés közepette - miközben az szerpentin okozta izgatottság szívtájékon még erősen munkált bennünk - vágtunk neki a "lépcsőknek", kellemes kis séta volt - lefelé.

Lent pedig olyan kép tárult elénk, mint még sohasem! Nem is tudok rá megfelelő szót. Ilyet még nem láttam, és nem is tudom mihez hasonlítani. Tikkasztó, és mégis kellemes meleg volt, de egy teretmett lelket nem láttunk. akkor persze már sejtettük, hogy ez a lépcsők miatt lehet...

Elsétáltunk egészen a partig... és akkor hirtelen megszűnt az idő... és megszűnt minden... csak mi voltunk és a sziget, és azok a hullámok! Nem tudom, hány méteresek lehettek, de hatalmasak, és a robajuk iszonyatos erővel hatott.

Gyönyörűséges volt.

És mint a szélmalomnál - megint olyan furcsán boldogító érzésem támadt! Olyan szabadnak, olyan könnyúűnek éreztem magam. Itt minden gondomat elfelejthetem.

Egy pillanatig nem foglalkoztunk azzal, hogy úristen, hol öltjük magunkra a fürdőalkalmatosságot, egyszerűen egymásra néztünk, és mindahányan tudtuk, ez itt nem kérdés, és elkezdtünk vetkőzni, majd természetesen öltözni - fürdőruhába.

A hatalmas hullámok miatt úszni nem merészkedtünk be, csak úgy kábé néhány méternyire, és hagytuk, egyszerűen csak hagytuk, hadd ragadjon magával az élvezet, amit ez az egész nyújtott. És a kövek! A vízben éjfeketén csillogó kövek (megjegyzem, furcsa, a prospektus fekete homokról ír - a szerző valszeg nem mászott le a lépcsőkön) - belefeküdtünk, csapdostattuk magunkat a hullámokkal, mint a gyerekek, kijöttünk, aztán újra bementünk - meg kell mondjam: rettenetesen élveztük! :-)

Aztán sajnos szedelőzködnünk kellett, de még szakítottunk rá időt, hogy köveket válogassunk - emlékül, haza. Aztán még egy pillantást vetettünk a háborgó tengerre, és egyre nehezedő szívvel távolodni kezdtünk a holdbélinek tetsző tájtól - elindultunk az úton fölfelé, vissza útitársainkhoz. Hm. Jó kis séta volt fölfelé, de megérte.

Eléggé kipirosodtunk, mire végül fölértünk.

Újra be a buszba - egy pillantás a kistérképre, lassú, kezdődő megnyugvásféle, hogy már nem sok van hátra a szakadékosdiból, a "Cap-túrából", kezdtünk megbarátkozni a gondolattal, hogy talán túléljük...

Saint-Florent megálló következett, és mire odaértünk, szinte már sok is volt aznapra az élmény - hangsúlyozom: életre szóló, felejthetetlen élmény.

Saint-Florent-hoz már talán túlságosan zsibbadtak voltunk, persze ez a hely is hangulatos volt, csak már mi voltunk nyugtalanok. Mondom: ennyi idő alatt ennyi gyötrelmes-gyönyörűséges élmény fájni is tud.

Saint-Florent-ban vásárolgattunk, nézelődtünk, klassz volt a kikötőbeli hajókák és a hegyek látványa. Szép volt, képeslapba illő (ez is).

És akkor továbbindultunk, és naivan azt hittük, nem is tudom, egyszerűen hogyan hihettük, hogy innentől kezdve az út - gyerekjáték lesz, csak azért, mert "vége" a tengerparti övezetnek.

Hát tévedtünk. De ez éppen így volt jó. Mondhatnám: így volt megírva. A Saint-Florent-ból Bastiáig? Hűha, most nem tudom, pontosan, hogy meddig vezető, a hegyekből, a hegyek oldalán levezető út megint mintha maga a pokol lett volna - és a mennyország. Így együtt.

Szóval alighogy elhagytuk Cap Corse-ot, nekem máris hiányzott, és ez már megint egy óriási ellentmondás, hiszen nem sokkal azelőtt alig vártam, hogy vége legyen a halálszakasznak.

Most pedig egy jó nagy ugrás.... mire teljesen hazaértünk, tehát úgy értem, otthonunkba, nagyon elfáradtunk... és csak aludtunk két napig.

Aztán, amikor föleszméltünk, és megnéztük a videót, a képeket, és meséltünk az itthoniaknak, kiosztottuk az ajándékokat....

Szóval nagyon hiányzott.... és ez még most is tart. nem telik el úgy nap, hogy ne jutna eszembe Korzika...
 

Szerző: nagyutazás

Forrás: az Index utazási fóruma