Fakultatív programok - indulás Sidariból és Messonghiból
Fakultatív programjainkat görög partner
irodánk szervezi, ezért az itt felsorolt
programok és árak csak tájékoztató jellegűek, pontos információkkal a helyszínen tudnak szolgálni, és ott lehet jelentkezni is a programokra.
Gyerekkedvezmény általában 12 éves korig van, mértéke kb. 10% körül szokott lenni.
Nagy sziget körút
Felnőtt ár: kb. 40 Euro
Az egyik legnépszerűbb program keretében lehetőség nyílik Korfu legjelentősebb idegenforgalmi nevezetességeinek megtekintésére. Achilleion: séta Erzsébet királyné egykori nyári palotájában, Sissy Emlékmúzeum. Paleokastritsa: görög-katolikus férfi kolostort meglátogatása, majd utazás a gyönyörű panorámájú Bella Vista kilátóba. Sidari: strandolás, majd késő délután hazaindulás. Útközben elhaladunk a sziget legmagasabb csúcsa, a Pantokrator mellett, és érintjük Kassiopit, egy hangulatos kis halászfalut.
Glyfada Aquapark
Felnőtt ár: kb. 40 Euro
Az egész napos program keretében felejthetetlen órákat lehet eltölteni a sziget legnagyobb homokos partú strandján és Európa egyik legmodernebb vizi parkjában.
Hajókirándulás
Felnőtt ár: kb. 40 Euro
Egész napos hajókirándulás a Jón-tengeren, tengeri fürdőzéssel és ebéddel egybekötve. Korfu kikötőjéből indulva a keleti parton észak felé hajózva láthatunk néhány ismertebb nyaralóhelyet, majd rövid kikötés Nissakiban, ahol egy tengeri barlangba látogatunk el. Délben ebéd a tengerparton a hajó személyzete által elkészített ételekből. Kora délután kávézással egybekötött séta Agios Stefanosban, majd visszahajózás Korfu városba.
Görög est
Felnőtt ár: kb. 40 Euro
Az esti program keretében megismerkedhetünk a jellegzetes korfui népviselettel, fogásokkal, táncokkal, zenével. A megérkezéskor egy pohárka ouzoval fogadják a vendégeket és a népviseletbe öltözött táncosokkal közös fotót készítenek. A vacsora csirkéből, bárányból, tzatzikiból, gyümölcsökből és korfui borokból áll. A hangulat fokozódik az est végén, amikor a táncosok megtanítják a vendégeknek a bemutatott táncokat.
Korfu városnézés - üvegfenekű búvárhajó
Felnőtt ár: kb. Euro
Kötetlen séta a velencei stílusú főváros hangulatos sikátoraiban és látványos terein, emellett a Calypso Star nevü üvegfenekű hajóról megcsodálható a tenger élővilága, és egy fókashow.
Hajózás Paxosra
Felnőtt ár: kb. Euro
Áthajózás a Korfu alatt lévő Paxos szigetére ahol fantasztikus barlangok láthatóak és a tenger kristálytiszta. Kikötés, szabadidő Paxos fővárosában, Gaiosban.
Albánia
Felnőtt ár: kb. Euro
Hajókirándulás a Korfuval szemközti Albániába, ahol lehetőség van a Világörökség részét képező Butrinti romváros megtekintésére.