A hegyek, a vad természet szerelmeseinek ez az út maga a csoda. A Nyugati- Alpok a természeti szépségek rendkívüli kincseit őrzi számunkra: az egészen valószínűtlen formájú Matterhorn karvalycsőrre emlékeztető csúcsát, a Mer de Glace gleccserfolyamának hatalmas jégtermeit, a Mont Blanc szikrázó fehér vonulatát Chamonix fölött, a Lauterbrunnental völgyének 7-800 méter magas, függőleges sziklafalait, melyekről vízesések tucatjai zúdulnak alá. Utunk során a fönn és lenn ugyanolyan fontossá válik számunkra, mint a kelet és a nyugat, hiszen látni fogjuk Európa legmagasabban fekvő lakott völgyét (Mattertal), kontinensünk második legmagasabban fekvő vasútállomását (Gornergrat 3089 méter), legmagasabb csúcsát (Mont Blanc, 4810 méter) vagy éppen legnagyobb szintkülönbségű vízesését (Staubbachfalle).
Látogatást teszünk Franciaország legnagyobb gleccserének, a Mer de Glace-nak a belsejében, ahol a jégbe vájt folyosókon a gleccser valószínűtlenül kék színe kápráztatja el a látogatót, vagy éppen egy hegy gyomrában, ahol egy bővízű patak tört utat magának évszázezrek alatt. De utunk során nagyszerű településeket is megismerhetünk: pl. Yvoir középkori városát, mely Franciaország tündérkertje, vagy éppen Bern óvárosát, mely maga a változatlanság.
Étkezés: reggeli / vacsora befizethető
Szobatípusok: 2 fős szobák
Turnusok: 7 nap-6 éj
Program tipusa: körutak
Utazás: autóbusszal
Egyéb: min. 35 főtől
1.nap: Szeged - Budapest - Salzkammerguti tavak - Innsbruck - Alberg-hágó (kb. 820 km)
Elutazás Szegedről a kora reggeli órákban. Utazás a Budapest–Hegyeshalom–Gmunden útvonalon a Salzkammerguti tavakhoz. Megállunk a Wolfgangsee gyöngyszeménél, St.Wolfgangban, majd utunkat folytatjuk Innsbruck környéki szálláshelyünkre.
2.nap: A Rajna-vízesés és Gruyéres (kb. 560 km)
Reggeli után Schaffhausen közelében a híres Rajna-vízesést látogatjuk meg. Tovább utazva a francia nyelvű Svájc egyik kedves városkáját, a középkori kastélyáról és sajtjáról híres, hegytetőn megbúvó Gruyérest keressük fel. Ezután Les Mosses környékére utazunk, ahol 4 éjszakai szálláshelyünk lesz gyönyörű svájci hegyek között.
3.nap: Chamonix-ból a Mont Blanc panoráma expresszel utazunk! Mer de Glace gleccser (kb. 260 km)
Elfogyasztjuk reggelinket, majd a Forclaz-hágón átkelve utazunk, az Alpok fővárosába, Chamonix-ba. A Mont Blanc lábánál meghúzódó városkából fogaskerekűvel közelítjük meg kontinensünk leghíresebb gleccserét, a Mer de Glace-t. Vonattal kapaszkodunk fel a Montenvers kilátóteraszig, ahol csodálatos látvány tárul elénk. A vad hegygerincek között alattunk ott kanyarog Európa legnevezetesebb jégfolyama, melynek belsejébe mesterséges alagutat vájtak. Leereszkedünk a gleccserre és testközelből érezhetjük e rideg, de mégis oly magával ragadó világot. Visszatérve Chamonix városát tekintjük meg: városnézés és szabad idő. Fakultatív ajánlatunk: Vegyen részt egy élményteli panoráma utazáson Chamonixból Martignybe, a híres Mont Blanc Express-szel. Érintetlen hegyoldalakon, völgyeken keresztül utazunk, utunk során páratlan kilátás nyílik a Mont Blanc csoportra, a Vallée Blanche-ra és a Martigny környéki szőlőskertekre. (Akik a fakultatív programon nem vesznek részt, Chamonix-ból autóbusszal utaznak vissza szálláshelyre.)
4.nap: A "Svájci Riviéra": Lausanne, Genfi-tó és Genf, Montreaux (kb. 260 km)
Ezen a napon a „Svájci Riviéra” felfedezésére indulunk. Megállunk Lausanne-ban (Svájc legszebb katedrálisa). Nyon felé továbbhaladva gyönyörű kilátás nyílik kontinensünk legmagasabb csúcsára, a Mont Blancra. Azért, hogy a fenséges látványt zavartalanul élvezhessük, hajóra szállunk, így utazunk át a tó másik oldalára Yvoire-ba, Franciaország egyik legbájosabb településére. Európa legvirágosabb településének utcái, házai a középkor hangulatát árasztják. Visszahajózunk Nyonba, majd (már autóbusszal) a tó nyugati csücskéhez, Genfbe érkezünk. Élményt jelent a város gazdag szállodasora, híres szökőkútjai, történelmi emlékhelyei. Hazafelé megállunk Montreaux tóparti sétányán, élvezzük a svájci riviéra hangulatát. A nap végére visszatérünk szálláshelyünkre.
5.nap: Zermatt és a Matterhorn (kb. 310 km)
Reggeli után kedvére pihenhet az Alpokban, a szállodában, vagy jöjjön velünk! Fakultatív ajánlatunk: az Alpok legtisztább városába, Zermattba utazunk. Lebilincselő látvány a város fölé büszkén magasodó Matterhorn hófödte csúcsa. A városból „kötelező” kirándulást tenni a Gornergrat-vasúttal (vonatjegy a helyszínen fizetendő), amely a legkülönlegesebb, leglátványosabb havasi világba viszi el látogatóit, melynek a Monte Rosával szemben 3090 m magasan fekvő végállomásáról a panoráma, a havasok arénája leírhatatlan. E gyönyörű emlékkel térünk vissza szálláshelyünkre.
6.nap: Svájci csokoládégyárlátogatás, majd Bern és Lauterbrunnental völgykatlana (kb.560 km)
Kora reggel elindulunk ausztriai szálláshelyünk, Innsbruck felé, azonban nem hagyhatjuk el Svájcot, egy igazi csokoládégyár látogatása és kóstolója nélkül! Bepillantást teszünk a csokigyártás rejtelmeibe, melyet követően vásárolhatunk is a finomságokból. Utunkat folytatva Svájc „fővárosában”, Bernben időzünk. Ismerkedés a várossal: Óváros (az UNESCO Világörökség része), a híres Árkádok, Medvepark. Tovább utazva Svájctól a híres völgykatlanban, Lauterbrunnentalban búcsúzunk. A „nagy hármas” Mönch, Eiger, Jungfrau fenséges magaslatai alatt, a hegy gyomrában zuhog a Trümmelbach-patak.
7.nap: Innsbruck - Budapest - Szeged (kb. 730 km)
Megreggelizünk, majd Innsbruck belvárosával ismerkedünk, sétálunk hangulatos óvárosában. Autópályán hazaindulunk, útközben pihenőkkel. Érkezés Hegyeshalom határátkelőn keresztül Budapestre a kora esti órákban, majd utunkat folytatjuk Szegedre.
Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghírdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke: 25-34 fő esetén: 15.000 Ft/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghírdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre az indulást megelőző max. 20. napon. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Az ár tartalmazza:
Az ár nem tartalmazza:
Részvételi díj (Ft/fő/turnus) | nap/éj | 2 fős szobában |
aug. 17-23 | 7/6 | 143 800 Ft |
szept. 5-11 | 7/6 | 139 500 Ft |
Ajánlatkérés, foglalás és további információ a(z) korut@utazas.info címen vagy irodánkban.