túra program
Extrém Klettersteig Túra-Ausztriában-csak rutinos “vasalóknak”! (5 salamandrás túra)
1. nap: Budapest- Türkensturz Steig- Weichtalhaus
A zóna elhagyásának napja…. A felszerelést és az erőnlétet még a helyszín elérése előtt röviden teszteljük, Bécsújhely mellett a Türkensturz kitűnő próbahelyet kínál, a civilizáció közepébe ékelődött 80 m szintkülönbségű pályán minden kiderülhet…, és még van idő, lehetőség a finomításokra, korrekciókra ! Eligazító, és hasznos lesz az a húsz perc mászas, amivel itt kenjük meg a falakat. És így már lesz miről beszélnünk az első este is….a Weichtalhüttében, ahol a kicserepesedett szájú szalamandrákat habzó sörrel térítik vissza az élet lágyabb örömei felé……..
2. nap: Weichtalhaus-Griesleiten Parkplatz- Königschusswand Steig (1783m) - Weichtalhaus
Időtartam: 4-7 óra, ebből a beszállás 2-3 óra, a via ferrata 2 óra. Szint: a parkolótól a csúcsig 900 méter, a ferrata 160 méter.
Reggel rövid kocsikázás után a griesleiteni parkolóból vágunk neki a hegyoldalnak, a Haid-steig beszállásán túlhaladva a Königschusswand-steig alján nyújtózkodunk majd a meglehetősen magasan kezdődő drótkötelek után. Nem valószínű, hogy bárkinek is „szinthiánya” lenne a mai nap után, de ha mégis…hát ezen falon akár napokat lehet elmászkálni, egyik útból a másikba fordulva. A fennsíkról való lejutáshoz itt kínálkozik egy térdkímélő megoldás is, a Raxseilbahn szinte az ágyunkig visz el, csak a sofőröknek kell megoldást találni az autók begyűjtésére.
A ferratának nehéz és kitett részei is vanank, de az igazi csemege az izgalmas barlangkürtő, ezért annak, aki szereti a kihívást jelentő ferratakat ez a steig kihagyhatatatlan. A kürtő miatt ajánlott viszont minél kisebb csomaggal nekivágni a túrának, hogy ki tudjunk kecmeregni a barlangból. A ferrata: egy biztosítás nélküli rámpán ( kötélbiztosítás lesz) érjük el a drótot, ahol eleinte A-B nehézségű mászás vár ránk, de senki se keseredjen el, hamarosan elérjük az igazi finomságot: a ferrata kulcsrészét, az E nehézségű falat. A ferrata nehézsége egy kis áthajlás amit viszont egy beépített lépés segít és egy rámpán folytatódik tovább az út. Itt találjuk a „könyvet”, amibe beírhatjuk az üzenetünket az utánunk érkezőknek. Ezt a szakaszt követi a barlangkürtő, aminek az igazi nehézsége az, hogy mivel kémény gyakran nedves és ezért csúszós.
3. nap: Weichtalhaus-Hohe Wand Sonnenuhr Parkplatz (fizetős út fejenként 1,70 euro)- HTL steig-Wönnerinn steig-Blutspur steig -Budapest
Időtartam: 2 és fél-4 óra, ebből a beszállás 15 perc, mászás 2 és fél óra. szint: 300 m, klettersteig ebből 210 méter.
Másnap már búcsúzunk a háztól, háziaktól, hiszen néhány tucat kilométerrel arrébb kerül alaptáborunk. Ezen a napon megdolgozunk a vacsoráért, a HTL-steig és a utána a felső rész emelt szintű repetálása vár reánk, a baljós hangzású Blutspur út, vagyis a „vérnyom” ! Persze mi tudjuk, hogy a név csak a szikla vöröses elszíneződésére utal, és hogy negyedórás küzdelem után túljutunk a nehézségeken, ..de emlékezetes negyedóra lesz ez az életünkben !
A HTL klettersteiget a Blutspur klettertseiggel kötjük össze hátha nem elég az izgalmakból! Így viszont garantáltan a legnehezebb klettersteig a régióban. A ferrata kitett igazi légtorna, viszont remekül biztosított. A ferrata első része egy rámpa mászás (1-es nehézségű-kötéllel) ez vezet az első kulcsrészehez. Ami egy kitett és áthajló fal. A teljesen függőleges falon nincsen rajtunk és társainkon kívl más mint a drótkötél. Tehát sem kapaszkodók, sem létrák. De ott leszünk mi, ha nehézséged van és kötéllel, vagy behelyezett hevederekkel mindent áthidalunk. Az első 80 méter gyakorlatilag függőleges fal, kis párkányokkal szabdalva. A ferrata második fele élvezetes vízszintes szakaszokat tartogat. Itt bizony szükség van a jó cipőre, vagy térdvédőre.
szállás
Szállás a barátságos tulajdonosáról és a remek bergsteiger menüjéről híres Weichtalhausban.
étkezés
Önellátás, de a szállásunkon remek ételeket lehet venni kedvező árakon. A "bergsteiger", vagyis hegymászó menü pedig elsőosztályú és bőséges energiapótlás a mászás után.
Lejárt: 2011. szept. 20. !!!
árak
| Részvételi díj (Ft/fő) |
| 2010. július 26-28. | 39.900 |