Rab-sziget

Rab-sziget

A Rab-sziget összesen 94 km2-es. Így az Adria kilencedik legnagyobbik, és egyben legzöldebb szigete, mert rengeteg forrás található itt, a hegyek között. A vonulatok között termékeny, mediterrán növényvilágú völgyek húzódnak, az öblöket pedig finom homok borítja.

A XVIII. században lendült fel igazán az idegenforgalom, és azóta is az egyik legfontosabb turistaparadicsom.

A szigetet gyorshajókkal, kompokkal egyaránt meg lehet közelíteni, a szigeten pedig helyközi autóbuszjáratok segítik a közlekedést.

Rab városa a sziget központja, amely a Fumia-öböl partján helyezkedik el az északnyugati parton. A város érdekessége, hogy óvárosa három utcából áll, illetve az ezeket összekötő lépcsős sikátorokból. A főtéren és a kis utcácskákban egymást érik az éttermek, kávézók, ahol a hamisítatlan horvát vendégszeretet fogadja a vendégeket. Érdemes a korzón is végigsétálni, és megcsodálni a kikötőben sorakozó hajókat.

Suha Punta a Frkanj-félsziget távolabbi részén fekszik A kis település nyugodt élete csak esténként pezsdül fel kissé, amikor a kis tavernák és utcai éttermek megtelnek vendégekkel. Itt található az egyik legrégebbi naturista kemping is, amely 1924 óta áll fent.

Lopar csupán 12 km-re fekszik Rab városától, ahová a komphajó is kiköt. Strandja finomhomokos, rendezett és tiszta. A település nagy előnye, hogy az öböl sekély, lassan mélyülő, így külön vonzerőt jelent a kisgyermekes családok számára. 
 Hosszú hétvégék
Legjobb ár

Balaton előfoglalás

Horvátország apartmanok

Horvátország hotelek

Görögország előfoglalás

Görög szigetek előfoglalás

Azonosító:
Jelszó:
 
Campus Club Utazási Iroda Eng. U-000107