Balatonlelle Somogy megyében, a
Balaton déli partján található. Lakossága alig haladja meg az 5.000 főt, de amint beköszönt a nyár, kikapcsolódni vágyók sokasága hamar pezsgést visz az amúgy csöndes városba.
Balatonlelle és környéke évezredekkel ezelőtt is lakhelyül szolgált különböző népcsoportoknak. Már a IV. évezredben is hagytak emlékeket a Kishegyi-dűlőben talált cseréptöredékek formájában. A bronzkorból és a korai vaskorból római kori emlékek is előkerültek Rádpusztánál. A puszta közelében, az ide vezető út mellett késő római korból származó temetőt is feltártak. A római korban épült az a Had-út vagy Nagy-út, mely a mai település központjában haladt el, egészen le Dalmáciába.
Az 1050-es években már állt itt egy Szent Kelemen nevét viselő templom, amely ma is látogatható. Az akkor még faluként létező települést először 1229-ben említik, Lela néven. Innen származik későbbi elnevezése is, Lelle.
A fürdőkultúra a XIX. század végén kezdett teret hódítani magának a
Balaton környékén és ennek okán
Balatonlelle is fejlődésnek indult. A többi déli parti üdülőtelepülések között előkelő helyet elfoglaló Lelle annak is köszönhette népszerűségét, hogy egy 1929-es törvénycikk alapján gyógyfürdőhelyi besorolást kapott. Ezt azzal érdemelte ki, más kedvező feltételek mellett, hogy magas szinten felelt meg az egészségügyi és gyógyítási követelményeknek. Gyógyhelyi bizottság alakult, melynek feladatkörét a
Balatonlellei Gyógyfürdő Egyesület látta el. Lelle mai arculatához tartozik a majd 2 km-es szabadstrand és a majd 1 km-es partszakasszal rendelkező fizetőstrand is, mely idén nyárra elkészült, homokos fövenyével valódi tengerparti hangulatot varázsol a tópartra. Szintén e strand szolgáltatásai közé tartozik az élményfürdő is, melynek attrakciói a gyermek és felnőtt élménymedencék, az úszómedence, valamint az óriás hullámcsúszda. A fűthető vizű medencék rosszabb időjárás esetén is alkalmasak a fürdőzésre.
Az üdülőváros legszebb része a vasútállomás melletti, mediterrán hangulatú Szent István tér, és az innen induló sétány, melyet szebbnél szebb épületek szegélyeznek. A Kossuth Lajos utcában egy 1700-as évek végén épült, szépen rendbehozott parasztházban találjuk a Kapoli Múzeumot. Itt láthatók idősebb és ifjabb Kapoli Antal a leghíresebb pásztor faragómesterek munkái, valamint a Rodin-tanítvány, Ligeti Miklós szobrászművész alkotásai. A Kossuth utca és a 7-es főút kereszteződésénél zöldellő parkban áll az 1838-ban klasszicista stílusban épített Szalay-kastély (ma művelődési ház). Ez az épület ad otthont az Afrika Múzeumnak is.
A nyári szezonban szombat esténként orgonakoncerteken lehet részt venni a katolikus templomban. A Szent István téren amatőr művészeti csoportok tartanak előadásokat.
Balatonlelle nyári rendezvényei közül kiemelkedik a Juliális, a Lellei Borhét Fesztivál és a Regionális "Kőttrétes" Sütőverseny. Népszerű program a Rádi Zenei Esték és a Ceasar-estek.
Balatonlellét délről ölelő dombokon példásan művelt, kiváló bort adó szőlőskertek pompáznak. A várostól 3 km-re déli irányban, a szőlők között vezető úton lehet feljutni Kishegyre, ahol Szent Donát tiszteletére 1758-ban szentelt barokk kápolna várja a látogatókat. Vele szemben áll az 1700-as években épült vincellérlakás és pince. A kápolna körüli 136 hektáros Parkerdő kellemes, hűvös sétát ígér a nyári hőségben.
Gépkocsival, ill. gyalog (Irma-puszta és a halastavak érintésével) is elérhető Rádpuszta, ahol a Tetves-patak partján találjuk a XIII. században épült román templom feltárt romjait és néhány régi sírkövet. Itt láthatók a Festetics-család birtokaihoz tartozó uradalmi épületek is. Rádpusztán található egy
lovas és szabadidő centrum, ahol az ember tradícionális magyar ételekkel, borokkal, állatfajokkal és szokásokkal ismerkedhet meg. A pusztát övező lápos erdőt az érintetlen természet kedvelőinek nyújt izgalmas kikapcsolódást.
Balatonlelle 2004-ben megkapta a kiváló vízminőségért járó "kék hullám zászlót", valamint Napfény strandja elnyerte a
Balaton Régió legvirágosabb strandjának járó kitüntetést.
És végül de nem utolsó sorban, a város egész területén ingyenes a parkolás!