Csökkenő jegyárak!

2010.03.11.
Március 8-tól tavaszi árakon lehet síelni a legtöbb szlovákiai terepen. Akár 30-40 százalékkal is csökkenhetnek az árak.

Március 8-tól, vagyis hétfőtől olcsóbban lehet síelni a legtöbb szlovákiai síterepen. Az összes járásban véget ér ugyanis a tavaszi szünet, így elkezdődhet az utószezon.

A legnagyobb síterepeken szinte kivétel nélkül lejjebb viszik a jegyárakat. Nézzünk néhány példát!
A Parksnow terepein, vagyis a Csorba-tónál, Donovalyn és Velká Raca-n is az eddigi 22 euró helyett 16 euró lesz a felnőtt napijegy ára, a gyerekek 15,5 euró helyett 11-ért használhatják a felvonókat. Ugyanígy a több napos bérletek ára is csökken, a 6 napos felnőtt például 109-ről 79-re.

Az Északi-Chopokon érdekes módon marad a 29 eurós napijegy, viszont a bérletek olcsóbbak lesznek. A 2 napos 55 helyett 38 euró, a 7 napos 162 helyett 91 euró. Ráadásul a 2 vagy több napos bérleteket nem csak egymást követő napokon lehet felhasználni! Ezért hirdeti úgy magát Jasna, hogy március 8-tól 13 euróért lehet síelni, hiszen ehhez csak meg kell venni egy 7 napos bérletet, és azt szezon végéig akár 7 különböző alkalommal is le lehet csúszni. Több napos bérletből már csak kombináltat lehet egyébként kapni (északra és délre is érvényes), napi jegyből viszont továbbra is lesz olyan, amelyik csak a Déli-Chopokon használható, ez 23 euróba kerül.

Mivel a tulajdonos Tátralomnic és Ótátrafüred környékén is ugyanaz a cégóriás, mint Jasnán, így a Magas-Tátrában is életbe lép a többnapos kedvezmény.

Forrás: www.sitv.hu

További hírek - Chopok-Észak (Jasná)


Legjobb ár

Nyaralás a Balatonon

Görög last minute

Horvát apartmanok

Horvát szállodák

Olasz apartmanok

Olasz hotelek

Bolgár tengerpart

Azonosító:
Jelszó:
 
Campus Club Utazási Iroda Eng. U-000107