Tényleg sok energiát zabálnak a síterepek?

2010.11.07.

Tényleg sok energiát zabálnak a síterepek?

Gyakori kifogás a nagy síterepek ellen, hogy az üzemeltetésükhöz hatalmas mennyiségű elektromos energia szükséges. A napokban elkészült egy svájci tanulmány a síterepek energiafogyasztásával kapcsolatban, nézzünk meg egy-két olyan megállapítást belőle, amelyet a nagyközönség is megismerhetett.

Kezdjük egyből a tanulmány konklúziójával. A svájci síterepek éves energiafogyasztása hatékonyabb gazdálkodással akár 15 százalékkal kevesebb is lehetne. A svájciak szerint az osztrákok jóval előrébb járnak a takarékosabb üzemeltetésben. Összehasonlításként, egy síelő kiszolgálása kevesebb energiába kerül mint egy vendég szórakoztatása egy élményfürdőben.

Előzetesen nem árt hozzátenni, hogy a felmérést a svájci liftüzemeltetők társasága (SBS) rendelte meg egy tanácsadó cégtől. Ebből kiderül, hogy a svájci síterepek összesen 183 gigawattóra áramot fogyasztanak el évente, ami nagyjából megegyezik Zürich összes vendéglőjének és szállodájának éves fogyasztásával.

Érdekesen alakul a fogyasztás aránya. Ahogy várható volt a legtöbb energiát a liftek üzemeltetésére használják fel a síterepek, erre megy el az összes energiafelhasználásuk 55 százaléka. Ezután következik a második legnagyobb tétel, a hóágyúk üzemeltetése, ehhez az összes energia 33 százaléka szükséges. A maradék 12 százalékba az egyéb fogyasztás tartozik, mint például a saját vendéglők üzemeltetése.

Ha fajlagosan nézzük az adatokat, akkor érdekes számokat kapunk. Az alkalmazottak számához viszonyítva, azt látjuk, hogy egy síterep dolgozóra 33 megawattóra jut, amely nagyjából hasonló mennyiség, mint az élelmiszeriparban. Ha az eladott bérletekhez hasonlítunk, akkor egy síelőre átlagosan 5,3 kilowattóra fogyasztás jut, amely valamivel kevesebb mint a termálfürdők és élménystrandok adatai.

A tanulmány szerint hatékonyabb módszerekkel a fogyasztást és a költségeket akár 15 százalékkal lehetne csökkenteni, főleg a csúcsidőben lehetne faragni a számokon. A tanulmány javaslata szerint a síterepek maguknak is termelhetnének energiát, például napelemek segítségével, vagy a víztározók átalakítással akár kisebb vízerőműként is működhetnének. A hatékonyabb módszerek és a környezetbarát energiatermelés tekintetében az osztrák terepek már a svájciak előtt járnak.

Nézzünk néhány energiatakarékos és környezetbarát osztrák megoldást az előző évek ausztriai fejlesztéseiből. Példaértékű beruházást hajtottak végre a pitztali Sunnalm vendéglő tulajdonosai. A Rifflsee lift felső állomása mellett, 2300 méter magasságban található étterem geotermikus energiával üzemelteti létesítményeit. Százhúsz méter mélyen, hét helyen fúrtak le a föld alá, és az innen érkező energia átalakításával évente körülbelül 37 000 liter fűtőolajat spórolnak meg. A nagyrészt fából és üvegből épült vendéglő nyáron 100 napot, télen 135 napot tart nyitva, és szinte teljesen a megújuló energiaforrások felhasználásával.

Ischgl, az egyik legjobb osztrák síterep, itt az Alpenhaus tulajdonosai tértek át környezetbarát forrásból származó energiafelhasználására. A vendéglő mellett összesen 250 négyzetméter alapterületű napelemeket találunk, amelynek a segítségével legalább 10 000 literrel csökkenthetik a fűtőolaj felhasználást évente.

A szomszédban található Serfaus-Fiss-Ladis síterepén üzemel a Masner hegyi vendéglő, ahol csúcsidőben akár 2000 vendéget is kiszolgálnak. Itt szintén napenergiát használnak a melegvíz biztosítására, valamint a napelemekkel előállított energia a fűtés szabályozásában is besegít.

Egy másik tiroli síterep, Skiwelt, igazi világszenzációval szolgál. A Brixenben található Sonnen csákányoslift az új szezontól teljes mértékben rászolgál a nevére (napos), hiszen napenergiával fogják üzemeltetni. Az átépített völgyállomás melletti állomás tetején helyezték el a napelemeket és az akkumlátorokat, amelyek tárolják a napenergiát és borús időben vagy havazásban is működtetik a liftet.

Forrás: sielok.hu

További hírek - Síutak

2012.01.25.Hatalmas hó Lachtalban!
2011.01.11.Lachtal: hatüléses lift és új pályák
2011.01.06.Milliós fejlesztések Gerlitzen síterepén
2011.01.02.Téli-nyári bobpálya Kaprunban
2011.01.01.Kevesebb sérülés az idei szezonban
2010.12.27.Mágneses sílift gyerekeknek
2010.12.07.Síszünetek 2010/2011
2010.12.03.Három méteres hó esett Szlovéniában
2010.12.02.Lehet síelni a határhoz közeli terepeken
2010.12.01.A síelés véd a koleszterin és szívbetegségektől
2010.11.30.Egy eurós napijeggyel nyitnak pénteken a szlovák síterepek
2010.11.25.Már sok helyen lehet síelni Európában
2010.11.17.Madonna di Campiglio: gigalift helyett új pályák az idén
2010.11.15.Síkresz: biztonsági szabályok
2010.11.11.Még sosem nyitott ilyen korán Madonna di Campiglio
2010.11.10.Gyerekek sítanulása:oktatóval vagy anélkül?
2010.11.09.Kubinska Hola: új négyszemélyes lift épül az idén
2010.11.07.Egyre több magyar síel Stájerországban
2010.11.05.Val di Sole: panorámalift és a legszebb pálya
2010.11.05.Nagy olasz szezonkezdet november első hétvégéjén
2010.11.04.A legtöbb európai Ausztriában síel
2010.11.02.Új kabinos felvonó Tauplitzon
2010.10.29.Drágulnak a síbérletek Alsó-Ausztriában
2010.10.26.Méteres hó Olaszországban és Ausztriában!
2010.10.22.Schladming, Dachstein: szezonnyitás!
2010.10.19.Milliárdos fejlesztések a Magas-Tátrában
2010.10.18.Hólánc és téli gumi szabályok
2010.10.17.Életveszélyes sí- és snowboardverseny a legbátrabbaknak
2010.10.14.Jó hír, terjeszkedik a Mölltal gleccser!
2010.10.13.Park Snow Card:kedvezmények Szlovákiában
2010.10.11.Az első snowboard világbajnokságot Oslóban rendezik
2010.10.07.Újdonságok a Ski Amadé régióban
2010.10.02.Tökéletes hóviszonyok Söldenben a verseny előtt
2010.09.26.Olaszország: 40 cm friss hó és már hóágyúznak!
2010.09.25.Egyre modernebb pályák várják a síelőket Salzburg tartományban
2010.09.22.Elkezdődött a síszezon a Kaprun gleccseren
2010.09.18.Új nyolcszemélyes lift épül Schladmingban
2010.09.12.Új hatüléses síliftet építenek Chopok Északon
2010.09.11.Ausztriai gleccserek 2010-2011-es nyitási időpontjai
2010.09.10.A bátraknak már elkezdődött a síszezon a Magas-Tátrában
2010.09.03.A 2010-2011-es szezon újdonságai Tirol sípályáiról
2010.08.31.40 cm hó egy éjszaka alatt Ausztriában!
2010.03.15.Kiváló hóhelyzet Lachtalban!
2010.02.07.Sokba kerül, ha nincs biztosítás
 Hosszú hétvégék
Legjobb ár

Balaton előfoglalás

Horvátország apartmanok

Horvátország hotelek

Görögország előfoglalás

Görög szigetek előfoglalás

Azonosító:
Jelszó:
 
Campus Club Utazási Iroda Eng. U-000107