Madonna di Campiglio: gigalift helyett új pályák az idén

2010.11.17.

Madonna di Campiglio: gigalift helyett új pályák az idén

Egy évet csúszik Madonna di Campiglio mostanra tervezett legnagyobb fejlesztése, a közvetlen kapcsolat kiépítése a szomszédos Pinzolo sítereppel. Ha liftekben nem is, a pályákban lesznek változások, többek között egy új fekete pálya is épült a holtszezonban.

Úgy tűnt, hogy az olasz szezon egyik legjelentősebb fejlesztése lesz a Madonna di Campiglio és Pinzolo közötti új kabinos lift, de jogi viták miatt egy évet várni kell a megépítésére. Az új liftnek 2011. november 25-re majd megépülni, de immáron egy új társaság, a Leitner építheti meg.

Az idén elmaradt, illetve a jövőre elkészülő beruházás komolyságát mutatja, hogy az 1800 fő/óra kapacitású kabinos megépítése körülbelül 21 millió euróba kerül. A két síterepet összekötő, öt kilométer hosszú lift összesen 1100 méter szintet tesz meg. Négy állomásával számos pályát lehet majd könnyen megközelíteni az új kabinossal. Az új szuperlifttel tizenhat percig tart majd az út a két végállomás között.

Új lift helyett új pálya épül Madonnán. A Spinale oldalra közlekedő Nube d'Oro ülőszékes lifttől indul majd az új fekete pálya, a Capanna és a Montagnoli menedékháznál ér majd véget (a térképen jelölve 28-as).

A régi pályákat is átszabják egy-két helyen. A Grosté részen található Gaffer (17-es) nevű kék pályát kiszélesítik, hasonlóan bővítik a 5 Laghi részen található piros Fis 3 Tre pályát is (2-es számú). Ez utóbbi oldalon két újabb pályán/síúton lehet majd leereszkedni a hegy aljába. Az piros 37-es pálya a tavalyi százéves évfordulón átnevezett régi Patascoss pályához visz, illetve most már új nevén a Centenario pályáról beszélünk. A 36-os, új, kék pályán Campo Carlo Magno településhez lehet majd közvetlenül lecsúszni.

Forrás: sielok.hu

További hírek - Síutak

2012.01.25.Hatalmas hó Lachtalban!
2011.01.11.Lachtal: hatüléses lift és új pályák
2011.01.06.Milliós fejlesztések Gerlitzen síterepén
2011.01.02.Téli-nyári bobpálya Kaprunban
2011.01.01.Kevesebb sérülés az idei szezonban
2010.12.27.Mágneses sílift gyerekeknek
2010.12.07.Síszünetek 2010/2011
2010.12.03.Három méteres hó esett Szlovéniában
2010.12.02.Lehet síelni a határhoz közeli terepeken
2010.12.01.A síelés véd a koleszterin és szívbetegségektől
2010.11.30.Egy eurós napijeggyel nyitnak pénteken a szlovák síterepek
2010.11.25.Már sok helyen lehet síelni Európában
2010.11.17.Bella Italia! A nap legszebb olasz havas képei
2010.11.15.Síkresz: biztonsági szabályok
2010.11.11.Még sosem nyitott ilyen korán Madonna di Campiglio
2010.11.10.Gyerekek sítanulása:oktatóval vagy anélkül?
2010.11.09.Kubinska Hola: új négyszemélyes lift épül az idén
2010.11.07.Tényleg sok energiát zabálnak a síterepek?
2010.11.05.Val di Sole: panorámalift és a legszebb pálya
2010.11.05.Nagy olasz szezonkezdet november első hétvégéjén
2010.11.04.A legtöbb európai Ausztriában síel
2010.11.02.Új kabinos felvonó Tauplitzon
2010.10.29.Drágulnak a síbérletek Alsó-Ausztriában
2010.10.26.Méteres hó Olaszországban és Ausztriában!
2010.10.22.Schladming, Dachstein: szezonnyitás!
2010.10.19.Milliárdos fejlesztések a Magas-Tátrában
2010.10.18.Hólánc és téli gumi szabályok
2010.10.17.Életveszélyes sí- és snowboardverseny a legbátrabbaknak
2010.10.14.Jó hír, terjeszkedik a Mölltal gleccser!
2010.10.13.Park Snow Card:kedvezmények Szlovákiában
2010.10.11.Az első snowboard világbajnokságot Oslóban rendezik
2010.10.07.Újdonságok a Ski Amadé régióban
2010.10.02.Tökéletes hóviszonyok Söldenben a verseny előtt
2010.09.26.Olaszország: 40 cm friss hó és már hóágyúznak!
2010.09.25.Egyre modernebb pályák várják a síelőket Salzburg tartományban
2010.09.22.Elkezdődött a síszezon a Kaprun gleccseren
2010.09.18.Új nyolcszemélyes lift épül Schladmingban
2010.09.12.Új hatüléses síliftet építenek Chopok Északon
2010.09.11.Ausztriai gleccserek 2010-2011-es nyitási időpontjai
2010.09.10.A bátraknak már elkezdődött a síszezon a Magas-Tátrában
2010.09.03.A 2010-2011-es szezon újdonságai Tirol sípályáiról
2010.08.31.40 cm hó egy éjszaka alatt Ausztriában!
2010.03.15.Kiváló hóhelyzet Lachtalban!
2010.02.07.Sokba kerül, ha nincs biztosítás
 Hosszú hétvégék
Legjobb ár

Balaton előfoglalás

Horvátország apartmanok

Horvátország hotelek

Görögország előfoglalás

Görög szigetek előfoglalás

Azonosító:
Jelszó:
 
Campus Club Utazási Iroda Eng. U-000107