Jó hír, terjeszkedik a Mölltal gleccser!

2010.10.14.

Jó hír a síelőknek, terjeszkedik a Mölltal gleccser

Új felvonókat építenek Karintia egyetlen síelhető gleccserén, 365 napig nyitva tartó síterepet akarnak létrehozni.

Megkapta az engedélyt a Mölltal gleccser felvonóit üzemeltető társaság a következő évek nagyszabású fejlesztéseihez. A Magyarországhoz egyik legközelebb eső gleccser-síterepen jelenleg 9 felvonót és 53 kilométernyi pályát lehet használni a téli csúcsszezonban, ezt jócskán ki szeretnék bővíteni.
A beruházás első ütemében új négyüléses felvonó és egy csákányos lift épül, a munkák jövő tavasszal kezdődhetnek. Hat millió euróból nem csak az új felvonókat építik meg, hanem új pályákat is kijelölnek, és modern hóágyúrendszerrel szerelik fel őket.
Az új négyüléses felvonó a nagy víztározó partjáról indulna, körülbelül onnan, ahol most a kétüléses lift alsó állomása található. Fekete és piros lejtők tartoznának majd ehhez a felvonóhoz. Az első tervek egyébként már 7 évvel ezelőtt elkészültek, csakhogy a Mölltal a Hohe Tauern Nemzeti Park területén fekszik, így rendkívül sok idő kellett az összes építési engedély beszerzéséhez. 

Az üzemeltetők abban bíznak, hogy átlagosan 500 fővel nő majd a napi vendégek száma a gleccseren, már pedig ez 20 százalékos emelkedést jelentene. Emiatt Flattach környékén két új hotel építésébe is belekezdenek, ezzel körülbelül 3-400 vendégággyal nő a szálláshely kapacitás.

Vannak ennél merészebb, távlati tervei is a mölltali lifttársaságnak. Szeretnének egy egész éves, vagyis 365 napig üzemelő gleccserterepet kialakítani. Ennek érdekében az elmúlt években egészen 3200 méterig kiépítették a hóágyúrendszert, csakhogy ezen kívül a gleccser megközelíthetőségét is biztosítani kell. Jelenleg ugyanis muszáj a tavasz végén illetve a nyár elején technikai szünetet tartaniuk, amikor átvizsgálják és megjavítják, felújítják a gleccservasutat, illetve a kabinos liftet. Az álomszerű tervekben egy újabb gleccservasút szerepel, de ez nem Flattachból, hanem a hegyek északi oldaláról, a Gastein-völgyből vinné fel a síelőket a Mölltal gleccserre. Egyelőre ennek a projektnek a céldátumáról nem lehet olvasni...

Forrás: www.sitv.hu
 

További hírek - Síutak

2012.01.25.Hatalmas hó Lachtalban!
2011.01.11.Lachtal: hatüléses lift és új pályák
2011.01.06.Milliós fejlesztések Gerlitzen síterepén
2011.01.02.Téli-nyári bobpálya Kaprunban
2011.01.01.Kevesebb sérülés az idei szezonban
2010.12.27.Mágneses sílift gyerekeknek
2010.12.07.Síszünetek 2010/2011
2010.12.03.Három méteres hó esett Szlovéniában
2010.12.02.Lehet síelni a határhoz közeli terepeken
2010.12.01.A síelés véd a koleszterin és szívbetegségektől
2010.11.30.Egy eurós napijeggyel nyitnak pénteken a szlovák síterepek
2010.11.25.Már sok helyen lehet síelni Európában
2010.11.17.Madonna di Campiglio: gigalift helyett új pályák az idén
2010.11.15.Síkresz: biztonsági szabályok
2010.11.11.Még sosem nyitott ilyen korán Madonna di Campiglio
2010.11.10.Gyerekek sítanulása:oktatóval vagy anélkül?
2010.11.09.Kubinska Hola: új négyszemélyes lift épül az idén
2010.11.07.Tényleg sok energiát zabálnak a síterepek?
2010.11.05.Val di Sole: panorámalift és a legszebb pálya
2010.11.05.Nagy olasz szezonkezdet november első hétvégéjén
2010.11.04.A legtöbb európai Ausztriában síel
2010.11.02.Új kabinos felvonó Tauplitzon
2010.10.29.Drágulnak a síbérletek Alsó-Ausztriában
2010.10.26.Méteres hó Olaszországban és Ausztriában!
2010.10.22.Schladming, Dachstein: szezonnyitás!
2010.10.19.Milliárdos fejlesztések a Magas-Tátrában
2010.10.18.Hólánc és téli gumi szabályok
2010.10.17.Életveszélyes sí- és snowboardverseny a legbátrabbaknak
2010.10.13.Park Snow Card:kedvezmények Szlovákiában
2010.10.11.Az első snowboard világbajnokságot Oslóban rendezik
2010.10.07.Újdonságok a Ski Amadé régióban
2010.10.02.Tökéletes hóviszonyok Söldenben a verseny előtt
2010.09.26.Olaszország: 40 cm friss hó és már hóágyúznak!
2010.09.25.Egyre modernebb pályák várják a síelőket Salzburg tartományban
2010.09.22.Elkezdődött a síszezon a Kaprun gleccseren
2010.09.18.Új nyolcszemélyes lift épül Schladmingban
2010.09.12.Új hatüléses síliftet építenek Chopok Északon
2010.09.11.Ausztriai gleccserek 2010-2011-es nyitási időpontjai
2010.09.10.A bátraknak már elkezdődött a síszezon a Magas-Tátrában
2010.09.03.A 2010-2011-es szezon újdonságai Tirol sípályáiról
2010.08.31.40 cm hó egy éjszaka alatt Ausztriában!
2010.03.15.Kiváló hóhelyzet Lachtalban!
2010.02.07.Sokba kerül, ha nincs biztosítás
 Hosszú hétvégék
Legjobb ár

Balaton előfoglalás

Horvátország apartmanok

Horvátország hotelek

Görögország előfoglalás

Görög szigetek előfoglalás

Azonosító:
Jelszó:
 
Campus Club Utazási Iroda Eng. U-000107