2010.11.07.
Új felvonókkal, új sípályákkal és rengeteg érdekességgel készül Stájerország a 2010-2011-es szezonra.10 éve megszakítás nélkül nő a magyar síelők száma
Stájerországban, és arra számítanak, hogy ez a kedvező folyamat az idei télen sem szakad meg - ez hangozott el az osztrák tartomány budapesti sajtótájékoztatóján.
Tavaly télen 3,9 százalékkal emelkedett a magyar vendégek, és másfél százalékkal a vendégéjszakák száma
Stájerországban, ez azt jelenti, hogy 80 ezernél is több magyar turista járt ebben a tartományban.
Valamivel több, mint 75 millió eurót költenek ebben a szezonban fejlesztésekre a stájer síterepek. A legnagyobb beruházások
Schladming környékén zajlanak, ahol már gőzerővel készülnek a 2013-as alpesi sí világbajnokságra. Többek között új nyolcüléses felvonó, egy teljesen új, Planet Planai névre hallgató völgyállomás-komplexum épül, bár Planai már október 23. óta működik, a hivatalos szezonkezdet és a megnyitó buli december első hétvégéjén lesz.
Érdekes változás, hogy
Schladming környékén is egyre nagyobb népszerűbbek az úgynevezett almdorfok, vagyis a kis faházakból álló, a sípályák szélén felépített üdülőtelepek. Idén két új almdorfot is nyitnak, összesen több mint 750 vendégágyat kínálnak már az almdorfok Schladming közelében.
Természetesen a Mura-völgyében található nagyobb síterepek is fejlődnek.
Lachtalon a legjelentősebb előrelépés az új hatüléses felvonó, amiről korábban bővebben is írtunk már.
Murau-Kreischberg idén nem készül új felvonóval, viszont modernizálták a hóágyúrendszert, valamint átadnak egy új családi sípályát. A völgyben pedig 500 férőhelyes sídepot nyílik, sőt a hölgy vendégeknek egy beauty centert is építettek.
2015-ben dupla freestyle világbajnokságot rendezhet
Kreischberg, ennek felvezetéseként már a mostani szezonban lesz freestyle világkupa verseny, aminek különlegessége, hogy megjelenik a számok között a sí félcső is.
Forrás: www.sitv.hu