Az első snowboard világbajnokságot Oslóban rendezik

2010.10.11.

Az első snowboard világbajnokságot Oslóban rendezik


Megvalósult, aminek már rég itt volt az ideje. Ezentúl a hódeszkások is megrendezik saját világbajnokságukat. Az első rendezvényre két év múlva kerül sor, a rendező a norvég főváros Osló lesz, amelynek önkormányzata 20 millió euróval támogatja a rendezvényt.

Osló a snowboard világszervezet májusi kongresszusán nyerte el a rendezés jogát, a város vállalta a versenyhelyszín, a Tryvann Vinterpark kibővítésének költségeit, már csak a norvég kormány, főleg a környezetvédelmi miniszter, jóváhagyására volt szükség a rendezéshez.

Múlt héten megszületett a norvég kormány kedvező döntése, és egy sajtókonferencián a legendás deszkás Terje Haakonsen és a norvég miniszter Skype-on gratulált egymásnak újságírók és további skandináv sztárok jelenlétében.

Az oslói Tryvann Vinterpark bővítésének terve Ezentúl világbajnokságot négyévente rendeznek majd, mindig az olimpiák közötti páros években. Az első világbajnokságra a snowboardban megkerülhetetlen Swatch TTR ranglistáról, illetve a nemzeti szövetségek bajnokságain lehet majd kvótákat szerezni.

 Forrás: sielok.hu

További hírek - Síutak

2012.01.25.Hatalmas hó Lachtalban!
2011.01.11.Lachtal: hatüléses lift és új pályák
2011.01.06.Milliós fejlesztések Gerlitzen síterepén
2011.01.02.Téli-nyári bobpálya Kaprunban
2011.01.01.Kevesebb sérülés az idei szezonban
2010.12.27.Mágneses sílift gyerekeknek
2010.12.07.Síszünetek 2010/2011
2010.12.03.Három méteres hó esett Szlovéniában
2010.12.02.Lehet síelni a határhoz közeli terepeken
2010.12.01.A síelés véd a koleszterin és szívbetegségektől
2010.11.30.Egy eurós napijeggyel nyitnak pénteken a szlovák síterepek
2010.11.25.Már sok helyen lehet síelni Európában
2010.11.17.Madonna di Campiglio: gigalift helyett új pályák az idén
2010.11.15.Síkresz: biztonsági szabályok
2010.11.11.Még sosem nyitott ilyen korán Madonna di Campiglio
2010.11.10.Gyerekek sítanulása:oktatóval vagy anélkül?
2010.11.09.Kubinska Hola: új négyszemélyes lift épül az idén
2010.11.07.Tényleg sok energiát zabálnak a síterepek?
2010.11.05.Val di Sole: panorámalift és a legszebb pálya
2010.11.05.Nagy olasz szezonkezdet november első hétvégéjén
2010.11.04.A legtöbb európai Ausztriában síel
2010.11.02.Új kabinos felvonó Tauplitzon
2010.10.29.Drágulnak a síbérletek Alsó-Ausztriában
2010.10.26.Méteres hó Olaszországban és Ausztriában!
2010.10.22.Schladming, Dachstein: szezonnyitás!
2010.10.19.Milliárdos fejlesztések a Magas-Tátrában
2010.10.18.Hólánc és téli gumi szabályok
2010.10.17.Életveszélyes sí- és snowboardverseny a legbátrabbaknak
2010.10.14.Jó hír, terjeszkedik a Mölltal gleccser!
2010.10.13.Park Snow Card:kedvezmények Szlovákiában
2010.10.11.Madonna luxuskocsija egy tátralomnici vendéglőben
2010.10.07.Újdonságok a Ski Amadé régióban
2010.10.02.Tökéletes hóviszonyok Söldenben a verseny előtt
2010.09.26.Olaszország: 40 cm friss hó és már hóágyúznak!
2010.09.25.Egyre modernebb pályák várják a síelőket Salzburg tartományban
2010.09.22.Elkezdődött a síszezon a Kaprun gleccseren
2010.09.18.Új nyolcszemélyes lift épül Schladmingban
2010.09.12.Új hatüléses síliftet építenek Chopok Északon
2010.09.11.Ausztriai gleccserek 2010-2011-es nyitási időpontjai
2010.09.10.A bátraknak már elkezdődött a síszezon a Magas-Tátrában
2010.09.03.A 2010-2011-es szezon újdonságai Tirol sípályáiról
2010.08.31.40 cm hó egy éjszaka alatt Ausztriában!
2010.03.15.Kiváló hóhelyzet Lachtalban!
2010.02.07.Sokba kerül, ha nincs biztosítás
 Hosszú hétvégék
Legjobb ár

Balaton előfoglalás

Horvátország apartmanok

Horvátország hotelek

Görögország előfoglalás

Görög szigetek előfoglalás

Azonosító:
Jelszó:
 
Campus Club Utazási Iroda Eng. U-000107