Szólád - löszpincesor
Európa-díjas löszpincesor.
Egyedülálló látványosság Szóládon a híres pincesor. A magas, helyenként akár 6-8 méteres löszfalba vájt pincéket még a 20. század elején vagy annál is korábban alakították ki. A pincéket eleinte csak rejtekhelynek építették, a bornak csak egy részét tárolták itt, amit a fináncok elől el akartak titkolni. Bent télen-nyáron egyaránt kb. 15 fokos hőmérséklet uralkodik, ami ideális a bor és a termények tárolására. A pincék közül jóval több, mint 100-at ma is használnak. A pincesor felújítására milliókat költött az önkormányzat, de megérte, mert 1999-ben megkapták az Európa-díjat és az értékmegőrzésért a Henry Ford-díjat is. A pincesor több rendezvénynek is otthont ad, köztük az augusztusi bográcsos főzőversenynek, de tartották itt már a megyei borfesztivált is, és a Különleges Asztali Örömök Somogyban nevű egész éves rendezvénysorozat egyik része is itt talált magának helyet.
Távolság Balatonföldvártól: 8 km
Egyéb látnivalók
Református templom
A mai templom 1896-ban épült. Az épület egy kisebb kert közepén áll, az utcavonalra merőleges, egytornyos, egyhajós, eklektikus teremtemplom.
Felszerelési tárgyai közül az orgonát említhetjük
Római katolikus templom
A mai templom 1775-1782 között épült, provinciális későbarokk stílusban. Az építkezéshez a szomszédos Balatonszemes határában
lévő Mindszent kolostorrom téglaanyagát is felhasználták. A templom eredeti, 1800 körül készült berendezései a főoltár, a mellékoltár, a szószék és az orgonaszekrény.
Turul fogadó
A település központjában helyezkedik el. Az épületet a balatonszárszói Szárszó COÓP építette 1992 - ben. A fogadóban helyet kapott meleg konyha, étterem és presszó.
Első világháborús emlékmű
A református templom előtti emlékmű Nagy József gazdálkodó kezdeményezésére Meggyesi Ferenc szobrászművész alkotta 1925-ben 48 hősi halott emlékére.
Második világháborús emlékmű
A Bondor István szobrászművész alkotta a második világháború 22 halottjának emlékére 1990-ben, a református templom előtt felállított emlékművet
Faluház
Az épület 1954. november 7-én került felavatásra, akkor József Attila kultúrotthonként. A rendszerváltás után kapta a Faluház elnevezést.
Az épület magába foglalja a balatonszárszói kihelyezett fiók gyógyszertárat is.
Millenneumi park
A római Katolikus templom és a Református templom között kialakított park, ahol kopjafa emlékezteti a látogatókat a milleneum évére. A kopjafát Buda Ferenc készítette 2001-ben. A második kopjafa 2006. március 15-én került felavatásra az 1848-as szabadságharc mártírjainak emlékére, Szólád község Millenneumi parkjában.
Kilátó (Almann-tető)
Nezde falutól északi irányban Somogy megye legmagasabb pontján felállított kilátó (316,4m), ahonnan csodálatos kilátás nyílik a környékre és a Balatonra. A kilátót 2001(?)-ben állíttatta Szólád község Képviselőtestülete.
Nezde
A falu 1229-ben „Nezda" alakban fordul elő és a székesfehérvári káptalan birtoka. A falu ismert, első okleveles említése a XIV. században, 1093-ra hamisított oklevélben fordul elő.1429-ben Telekivel határosnak említik. A XVI. századi adólajstrom Szárszó mellett sorolja fel. Az Nezde Györffy György vizsgálata szerint egy besenyő lakóhelye volt. Nezdei Besenyő Jánost 1352-től említik oklevelek A falu a török harcokban elpusztult. A település központjától 1 km-re fekvő falu, ami a mai napig lakott. Főképp nyaralók lakják, de idős emberek is élnek kint,
akik nem szívesen hagyják el a környezetet. Biztosított a nyugodt, csendes pihenés
A Kupa-Koppány vezér Emlékpark
Kegyhely, búcsújáró hely jellegű: a „Szkíta Golgota". Nyugat - Keleti irányból emelkedő módon, hármas halom formájában. Balra a Balaton panorámája, jobbra a szelíd dombokkal, sűrű erdőkkel, gyönyörű táj bontakozik ki. E területre, alulról felfelé, nyolc-kilenc ütemben nyolc éves periódusban kilenc emlékművet hoznak létre.
Alul Attila szobra, Csaba királyfi székely kapuja, Baján kagán köve, Magyar táltos szobra, Koppány szobra, Babba Mária szobra, Veronika harangláb, Kettős kereszt mellette a Mónika kilátó. Később Szent László kiskápolna.
Horgásztó
A falu központjától DNY-i irányban elterülő halastó 2005. májusában került megnyitásra. Ahol kellemes nyugodt körülmények között lehetőségük van a horgászás szerelmeseinek a kikapcsolódásra.
A tó tavasztól - őszig folyamatosan nyitva tart.