Olaszországi impressziók

Velencénél valahogy elfogynak az Adriáról a turisták, s aztán ahogy haladunk délre - Ravenna, Rimini, San Marino - ismét megjelennek. De hogy itt, Rosolina-n, de felette Chioggia-ban is alig volt turista, az nagyon jó volt. Csütörtökön bementünk Chioggia-ba - valami fergeteges kirakodó vásár volt ott tán vagy két kilométer hosszan -, és alig lehetett idegen szót hallani. Nyilván voltak, meg hát azért láttunk is turistát, de mégis az olasz hang dominált. Fokozottabban volt ez igaz a vaporetto-n, autóbuszon, aztán a kompon, amellyel bementünk a Lido-ra. Igazi olasz pezsgés, hiszen ez egy menetrendszerinti járat, amivel jobbára a helyiek mennek be nap mint nap dolgozni. Mi váltottunk egy 16 Euro-s jegyet, ami 12 órára szólt, azzal bementünk Velencébe, s még este vissza is jöttünk onnan. Késő este a buszon folyt az élet, egyre csak nőtt a hangzavar, a menetidő egy órája alatt többször is átrendeződtek a társaságok, egyre több „Ciao" hangzott el, amikor valaki leszállt a buszról, s ez szinte folytatódott Chioggia-ban is. Goldoni kisvárosában érezte magát az ember, különösen ezeket a lélekvesztő halászbárkákat látva, amelyek azért tudnának mesélni a turisták által nem látható világról, életről, küzdelemről, de a történelemről is.

Tudni kell, hogy az olaszok a világon semmilyen nyelvet nem beszélnek, csak a sajátjukat. Viszont azon mindent elmondanak, ha nem értem, akkor egy picit hangosabban meg gyorsabban. (Ami nekem gondot okozott, az az volt, hogy nem volt internet.)

A szállás (Residence La Pigna) megfelelő volt. Nem volt vele a világon semmi probléma, sőt úgy tűnt, hogy ha probléma lenne, azt is megoldanák, elébe mennek a dolgoknak. Szombaton, amikor lementem, hogy akkor kész volnánk, úgy adta a kezembe a kauciót, mint aki biztos abban, hogy itt gond nem lesz. Nem is volt gond, nagyon kellemes volt.

Szóval jó volt, köszönjük!

Kemény Endre

Legjobb ár

Osztrák síszállások

Szlovák síszállások

Szlovén pályaszállások

Olasz síszállások

Azonosító:
Jelszó:
 
Campus Club Utazási Iroda Eng. U-000107